KezdőlapFormula 1Mazepin soha nem mondta, hogy szabálytalan volt a Force India eladás

Mazepin soha nem mondta, hogy szabálytalan volt a Force India eladás

-

Dmitry Mazepin vállalatának, az Uralkalinak szóvivője cáfolja, hogy az orosz üzletember azt mondta volna korábban, hogy a Force India 2018-as eladása jogszerűtlenül történt.

Közismert, hogy mikor a Force Indiát eladásra kínálták, Mazepinék is meg akarák venni a csapatot. Végül azonban egy másik versenyző-apukának sikerült ez, méghozzá Lance Stroll édesapjának, Lawrence-nek.

Ez persze nem érintette jól Nikita Mazepint és édesapját. Olyannyira, hogy állítólag a héten Londoni Legfelsőbb Bíróság elé vitték az ügyet, mondván nem korrekt módon lett elbírálva a két pályázó ajánlata.

„Az ügyet a héten kezdte el tárgyalni a Londoni Legfelsőbb Bíróság” – mondta a szóvivő.

Hangsúlyozta azonban, hogy az igényt az Uralkali nyújtotta be, nem maga Mazepin.

Elmondása szerint ezen kívül Mazepin sosem mondott olyat, hogy a Strollnak való eladás „törvénytelen lett volna és ezért fordulunk bírósághoz”.

„Semmi bizonytíék nincs arra, hogy Mazepin valaha is ezt mondta volna.”