back to top
KezdőlapFormula 1Korábbi világbajnok kérte számon a McLarent, amiért kihagyta a dobogósai közül

Korábbi világbajnok kérte számon a McLarent, amiért kihagyta a dobogósai közül

-

Fennállása komoly mérföldkövéhez ért el a McLaren a Katari Nagydíjon, hiszen megszületett a wokingi istálló 500. F1-es dobogós helyezése.

Oscar Piastri a második, Lando Norris pedig a harmadik helyen jutott el a kockás zászlóig, ezzel egész pontosan a csapat 500. és 501. pódiumát regisztrálva. Több mint tizenhat évig kellett várnia az újabb százas mérföldkőre az istállónak, hiszen a 400. dobogójuk még a 2007-es Spanyol Nagydíjon született Fernando Alonso és Lewis Hamilton közreműködésével, az azóta eltelt időszak pedig a csapat történetének legkeservesebb mélypontját is magában foglalta, hiszen 2014 és 2019 között öt és fél éven át egyszer sem tudtak az első három között végezni.

A McLaren továbbra is második helyezett az F1-es dobogós örökranglistán, és az élen álló Ferrari is idén ünnepelt egy hasonló mérföldkövet, amikor az Osztrák Nagydíjon Charles Leclerc a 800. pódiumukat gyűjtötte be. A wokingiaknak az ínséges elmúlt évtized dacára nem kell félteniük ezt a pozíciójukat, hiszen a harmadik helyezett Williams már náluk is lassabban gyarapítja a számát (313), rájuk viszont már közelít a modern idők két kiemelkedő alakulata, a Mercedes (287) és a Red Bull (258).

A csapat a vasárnapi futam leintését követően meg is osztott a közösségi oldalain egy képet az 500. dobogó alkalmából, amelyen a sikerekben szerepet vállaló pilótáinak többsége megtalálható, ám bevonzott vele egy kellemetlen kritikát is, méghozzá egyik korábbi versenyzőjétől.

„A jelek szerint nektek nem számít az én 26 dobogóm, szóval a szám valójában csak 475!” – írta Twitteren Jenson Button, aki 2010 és 2017 között versenyzett a csapatnál. A brit alighanem inkább gúnyosan, mintsem sértődötten reagált, hiszen nem ő az egyetlen, aki lemaradt a képről, noha igaz, hogy ő a legsikeresebb a hiányzók közül.

A McLaren 501 F1-es dobogóját összesen 33 versenyző hozta össze. A legtöbbel Alain Prost járult hozzá ehhez a számhoz (63), akit Ayrton Senna (55), Mika Häkkinen (51), David Coulthard (51) és Lewis Hamilton (49) követ.

A legelsőt nem a csapatalapító Bruce McLaren, hanem új-zélandi honfitársa, Denny Hulme szerezte az 1968-as Spanyol Nagydíjon elért második helyével, legutóbb pedig szintén az istálló bölcsőjének számító kontinensről iratkozott fel az eredménylajstromra az ausztrál Oscar Piastri, aki két egymást követő dobogóval tette le a névjegyét Szuzukában és Luszailban.

Lando Norrisnak idén már ötször volt jelenése a díjátadó ceremónián, ám a brit egyelőre csak egy nem túl hízelgő rekordhoz közelít, hiszen már csak Nick Heidfeld (13) és Stefan Johansson (12) állnak előtte a győzelem nélkül legtöbb dobogót szerző versenyzők listáján. Persze erről bármikor le is lehet kerülni, az erre legtovább várók között pedig szintén találunk egy mclarenest, Häkkinen nevét, aki 16. dobogóra állása alkalmával tudott végre győzni is 1997-ben.

A katari futamon ráadásul saját mérföldköve mellett egy F1-történeti rekordot is megdöntött a McLaren: Norris egyik kerékcseréjével 1,80 másodperc alatt végzett a szerelőcsapat, ami a valaha volt leggyorsabb bokszkiállásként került be az adatbázisokba, felülmúlva a Red Bull korábbi, 1,82-es csúcsát a 2019-es Brazil Nagydíjról.