Lando Norris figyelmeztetett a Bahreini Nagydíj előtt: a Red Bull javult, és az erősségeit a következő futamon is kamatoztathatja, míg a McLaren gyengéi kidomborodhatnak.
Miután a Japán Nagydíjon 53 körön át bámulta Max Verstappen hátsó szárnyát, az ember azt gondolná, hogy Lando Norris bizakodva várja a Bahreini Nagydíjat, hiszen a szahíri pályán rendezett szezon előtti teszten egyértelműen a McLaren volt a legjobb autó. Lehet persze, hogy úgy várja, de a szuzukai futam utáni FIA-sajtótájékoztatón mondott szavai inkább arról árulkodnak, hogy óvatosan közelít az idény negyedik versenyéhez.
Amikor ugyanis arról kérdezték, hogy a Red Bull váratlan győzelme után mostantól minden pályán kihívóként kell-e számolni Vertappennel, Norris így felelt: „Ezt mindig nehéz megmondani, de valószínűleg igen. A gyengénk hozzájuk képest a lassú kanyarok voltak. Bahreinben sokkal kevesebb a gyors kanyar, úgyhogy elveszítjük néhány erősségünket és jobban előtérbe kerülnek a gyengeségeink.”
„Világos, hogy gyorsak – folytatat a pontverseny éllovasa. – Úgy érzem, Oscar és én sokat kihoztunk az autóból az időmérőn, mivel egyikünk elméleti legjobb köre (az edzés során futott legjobb szektoridők által kiadott kör – a szerk.) sem volt messze [a legjobb körünktől]. Szóval Max jó munkát végez, és úgy tűnik, a Red Bull feljebb zárkózott egy kicsit. De a szezon eddigi részében sem voltak annyira rosszak. Ha megnézzük Ausztráliát [Verstappen] a győzelemért harcolt, és Kínában sem volt annyira messze. Ezen a hétvégén pedig nagyon jó munkát végzett, úgyhogy arra számítok, hogy minden hétvégén kihívás elé fog minket állítani.”
Persze Norris összegzését nem árt kontextusba helyezni, hiszen Ausztráliában Verstappen csak a biztonsági autós fázisok miatt tudott lőtávolban maradni, anélkül Norris utcahosszal nyert volna, míg Kínában 16,6 másodpercet kapott a győztes Piastritól a 4. helyen, ami azért nem éppen nevezhető közelinek. Norris szavai ugyanakkor arra utalnak, hogy a Red Bull jobb lehet annál, mint amilyen a szezon előtti teszten volt, amihez hozzátette, hogy a McLarennek pedig számos területen kell fejlődnie.
„A gyors kanyarokban nagyon-nagyon erősek voltunk, egyértelműen a legerősebbek. A lassabbakban viszont eléggé le voltunk maradva a Red Bulltól, itt kaptunk ki az időmérőn is, majd a versenyen is folyamatosan veszítettünk. Úgyhogy sok területen kell megpróbálnunk javítani.”
Hogy Verstappen és a Red Bull innentől tényleg állandó veszélyt jelent-e, az persze majd csak a pályán fog kiderülni, mindenesetre Norrisnak a világbajnoki címhez a számmisztikával is fel kell vennie a harcot, hiszen az 1994-es Japán Nagydíj óta nem történt olyan, hogy az a pilóta lett a világbajnok, aki a második helyen zárta a szuzukai futamot.
Newey idejének pazarlását kockáztathatja a botrányosan gyenge Aston Martin