Különleges pillanatnak áll kapujában idén a Forma-1, hosszú idő után először nyerheti meg a világbajnokságot az egyik ikonikus csapat. Pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy a McLaren válsága negyed évszázadon át tartott volna, ellenben bűnrosszul használták ki a lehetőségeiket azóta, hogy 1998-ban utoljára konstruktőri bajnokok lettek. Sorra vesszük azt a hét szezont, amelyekben karnyújtásnyira voltak a címtől, de valami mindig közbejött.
Hat versennyel a 2024-es szezon vége előtt a McLaren 41 ponttal vezeti a konstruktőri tabellát a Red Bull előtt, akikkel szemben óriásit fordítottak az év során. Bár előnyük még egy kettős győzelemmel ledolgozható, a lendület nyár óta náluk van, de már az áprilisi Kínai Nagydíj óta nem múlt el futam anélkül, hogy ne tarkítsa a dobogót legalább egy papajaszínű autó.
Nagyon régóta nem tetszelgett már élcsapat szerepében a McLaren. Olyannyira, hogy ez a McLaren már nemcsak kinézetre, de kultúrában, szervezetileg is nagyon más, mint ahogyan a legutóbbi sikereik, Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen vagy Lewis Hamilton idejéből emlékezhetünk rájuk. Az autók külalakjában is szürke, rideg, Ron Dennis által irányított istálló helyén ma már egy a Ferrari vörösénél is rikítóbb színben pompázó, a makulátlan profizmus helyett ugyanolyan hatékony fiatalos lendületet sugárzó csapatot találunk, amelynek tulajdonosi struktúrája is teljesen átalakult a 2000-es évek elejéhez képest.
A McLaren még a Mercedesszel való összefonódásának kezdeti éveiben, 1998-ban szerzett utoljára konstruktőri címet. Igen, benne volt az azóta eltelt 26 évben a csapat történetének legnagyobb mélypontja is, amikor 2015-től a Hondával való együttműködés a hibridkorszak elején hosszú évekre vakvágányra vezette, majd kapaszkodásra, újraszerveződésre kényszerítette a McLarent, de azért az eltelt negyed évszázad nagyjából felében még nagyon is az élmezőny tagjaiként kellett velük számolni. Ők voltak az ezredforduló elejének majdnem-csapata, akik 2008-ban ugyan szereztek egy egyéni címet, de ezt leszámítva elbaltázott végjátékok sora kötődik a nevükhöz – pedig kilenc olyan évet is találunk, amelyben vezették a konstruktőri bajnokságot.
Összeszedtük azt a temérdek szezont ebből az időszakból, amelyekben a McLaren karnyújtásnyira volt attól, hogy megnyerje a konstruktőri bajnokságot, de egy apró – vagy olykor hatalmas – banánhéjon mindig elcsúsztak.
1999 – És akkor visszatért Schumacher
Bajnoki helyezés: 2. (4 ponttal a Ferrari mögött)
Egy évvel korábban beérett az Adrian Newey-val felvértezett McLaren és a Mercedes közös projektje, máig utoljára egy szezon mindkét bajnoki címét behúzták, ám a vége szorosabb lett Michael Schumacher ellen, mint azt az év eleji fölényük alapján sejteni lehetett.
1999-re folytatódott a Ferrari és a McLaren harca, s ezúttal a vörösök ragadták magukhoz a kezdeményezést, Schumacher silverstone-i lábtörése a szezon derekán pedig bármilyen ijesztő is volt, vitathatatlanul jól jött a McLaren bajnoki esélyeinek. A Ferrari egy ideig tartotta magát a beugró Mika Salo segítségével is, Eddie Irvine pedig az egyéni tabellán vált komoly kihívóvá, de a hungaroringi és a spái kettős győzelemmel a McLaren a maga javára tudta fordítani a bajnokságokat. Az utolsó két futamra azonban felépült Schumacher, aki pedig mindent megtett a csapatért: a sepangi 1-2-nek köszönhetően a Ferrari négy pont előnnyel érkezett a szuzukai szezonzáróra, de ott a verseny derekán Häkkinen vezetésével és David Coulthard harmadik helyével mégis a McLarennek állt a zászló, Coulthard azonban megpördült, megtörte az autót, majd később még egy műszaki hiba is lesújtott rá, azzal pedig, hogy kihullott a harmadik helyről, a csapat el is köszönhetett a konstruktőri címtől. De legalább Häkkinen akkor még behúzta az egyénit.
2000 – És akkor magára talált Schumacher
Bajnoki helyezés: 2. (18 ponttal a Ferrari mögött)
Schumacher és Häkkinen párharcának újabb felvonásában a Ferrari már egy fokkal még kiforrottabbnak tűnt, de így is esélyt adott a McLarennek a német nyári balszerencsesorozata, amikor Magny-Cours-ban a második helyről kiesett motorhiba miatt, majd Spielbergben és Hockenheimben egyaránt rajtbaleset áldozata lett. A jó periódust elkapó Rubens Barrichello eközben is szállította a pontokat a Ferrarinak, de Häkkinen hungaroringi és emlékezetes spái győzelmével a McLaren átvette a kezdeményezést négy futammal a szezon vége előtt. Ám hiába tűnt úgy, hogy náluk a lendület, a hátralévő négy verseny mindegyikét mégis Schumacher húzta be, abban a korszakban pedig, amikor egy második és egy harmadik hely együttesen ért csak ugyanúgy tíz pontot, mint a győzelem, ezzel sakkban is lehetett tartani a McLarent. Bár a sepangi szezonzárón még élt a matematikai esély, a dobogón az emlékezetes vörös parókák kerültek elő.
2003 – És akkor jöttek a technikai hibák
Bajnoki helyezés: 3. (16 ponttal a Ferrari mögött)
A szezon, aminek a végjátéka többféle permutáció szerint is alakulhatott volna, hiszen három csapat, a McLaren és a Ferrari mellett a Williams is harcban állt a bajnoki címekért. A McLaren csupán az év első két versenyét nyerte meg, de az új pontrendszerben már következetes dobogós helyezésekkel is a végsőkig harcban tudta tartani magát Räikkönen és a csapat. A hibátlanság viszont kulcsfontosságú lett volna, ám néhány nehezen feledhető incidens (Alonso féktesztje Coulthard ellen a Nürburgringen, a Räikkönen rajtbalesetei Barcelonában és Hockenheimben), valamint kritikus műszaki hibák sokba kerültek a végelszámolásnál. Coulthard autója Monzában és Indianapolisban is megállt, így a McLarennek a szezonzáróra már nem maradt esélye, és persze Schumacher megint a döntő periódusban kerekedett felül az ellenfeleken. Ebben a zűrzavaros évben azonban nem sok kellett volna, hogy kicsit máshogy alakuljanak a dolgok.
2005 – És akkor jött a csatornafedél
Bajnoki helyezés: 2. (9 ponttal a Renault mögött)
Az egyéni bajnokság szélmalomharc volt Räikkönen számára a kezdetektől tekintélyes előnnyel rendelkező Fernando Alonso ellen, a csapatok között azonban nagyon is akadt keresnivalója a McLarennek. A szezon második felére tényleg magához ragadta a kezdeményezést a csapat, a Magyar Nagydíjtól sorozatban hat futamot nyert meg Räikkönen és Juan Pablo Montoya, s az Alonso címszerzésével végződő interlagosi verseny után a konstruktőrök között végre a McLaren neve bukkant fel a tabella élén. A szezonzáró Kínai Nagydíjra aztán kétpontos hátrányban fordultak rá, és igaz, hogy a két Renault vezette a mezőnyt az első etapban, de a wokingiak sorsát végül már a befutó előtt megpecsételte, hogy Montoya autója egy felszakadt csatornafedéllel való találkozás miatt használhatatlanná károsult. Persze nem biztos, hogy ezen múlt – talán sokkal inkább azon a négy darab tíz rajthelyes büntetésen, amiket Räikkönennek kellett benyelnie a szezon során motorcserék miatt…
2007 – És akkor jött a kémbotrány
Bajnoki helyezés: kizárás
Ebben az évszázadban a 2007-es volt a McLaren magasan legerősebb próbálkozása a bajnoki címszerzésre. A kétszeres címvédő Alonso leigazolásával és az újonc Hamilton autóba ültetésével a legerősebb pilótapárossal rendelkeztek, akik a tabella élén is fej fej mellett haladva a hetedik futam, az USA Nagydíj után már közel két kettős győzelemnyi előnnyel vezettek a Ferrari előtt. A baj csak az volt, hogy a versenyzői kvalitások bizonyultak a csapat egyetlen pozitív összetevőjének abban az évben. A közöttük kialakult rivalizálás abban kulminált, hogy a hungaroringi időmérős feltartási belharc miatt a McLarennek nem írták jóvá a versenyen megszerzett 15 pontot – de még így is 19-cel vezettek. Eközben azonban a háttérben már tombolt a kémbotrány, és hiába őriztek még a monzai kettős győzelem után, négy futammal a vége előtt is 23 egységnyi előnyt, ezt követően az FIA nyilvánosságra hozta ítéletét, miszerint kizárja a McLarent a konstruktőri világbajnokságból, mivel a Ferrari autójának technikai információi jutottak a csapat birtokába – megfejelve mindezt a sportvilág máig legnagyobb, 100 millió dolláros pénzbírságával.
A csapat autói folytathatták a szezont, de a következő hétvégén, Spában a Ferrari már meg is ünnepelhette matematikailag behozhatatlan pontelőnyét. Ha összeadjuk Hamilton és Alonso pontjait, a kizárás nélkül meglett volna a cím a McLarennek még a hungaroringi mínusszal együtt is, ehelyett közismerten az lett a csapat sanyarú sorsa, hogy még a fél kézzel már tartott egyéni címről is lemaradtak pilótái.
2008 – És akkor Kovalainennek nem jött
Bajnoki helyezés: 2. (21 ponttal a Ferrari mögött)
Bár csak egy évvel később derült ki, de ezt a szezont egy újabb nagy balhé, a szingapúri ütközésbotrány itatta át, ami ezúttal a kezére játszott a McLarennek, hiszen kulcsfontosságú pillanatban, három futammal a szezon vége előtt kúszott a Ferrari elé a tabellán. Végül mindent elhomályosított az utolsó verseny utolsó kanyarjáig tartó egyéni harc, pedig még a csapatok bajnoksága is nyitott volt Interlagosban – igaz, a McLaren már 11 pont hátránnyal érkezett, és Felipe Massa meggyőző vezetése mellett egy pillanatig sem volt esély a fordításra. Az év végén hiányzó pontokat elsősorban Heikki Kovalainen neve mellett kell keresni, aki zsinórban háromszor nullázott, Szingapúrban még Hamilton mögött kellett sokat várakoznia a bokszban, majd a következő két futamon egy 3. és egy 5. helyről ejtette ki technikai hiba, illetve defekt. Az egyéni siker, a McLaren máig utolsó vb-címe miatt erre az elszalasztott lehetőségre ma talán már Wokingban sem emlékeznek.
2010 – És akkor jöttek a Hamilton-hibák
Bajnoki helyezés: 2. (44 ponttal a Red Bull mögött)
Az év, amelyben a McLaren, a Red Bull és a Ferrari szinte azonos erőt képviselt, s a három csapat öt versenyzője az egész év során egymást kerülgette a tabella első öt helyén. A csapatok versengésében Massa gyengélkedése miatt a Ferrari lemaradt, s nyáron még a McLarennél volt az előny: az volt a levegőben, hogy Hamilton és Jenson Button együttműködése és egymás ellen is tiszta csatái döntő fontosságúak lehetnek a viaskodó Sebastian Vettel és Mark Webber kettősével szemben. Végül azonban nem ez döntött, hanem a hibák. Hamilton autója megállt a Hungaroringen, majd egymást után Monzában és Szingapúrban csatahelyzetben, hasonló szituációt benézve esett ki. Az sem segített persze, hogy Spában Buttont a második helyről kiütötte a megcsúszó Vettel. Végül már a szezonzáróra sem sikerült életben tartani az esélyt.
Az utolsó fellángolások
A McLaren legutóbbi élcsapatként töltött évében szintén ők kezdték a legjobban a bajnokságot, de 2012-vel kapcsolatban azért nem fogalmaznánk úgy, hogy közel lettek volna a megnyeréséhez is. Túl sok volt az eldobott hétvége, s végül csak harmadikak lettek a tabellán, 82 ponttal a Red Bull mögött.
2014-et aztán ismét a bajnokság élén nyitotta a csapat azzal, hogy Kevin Magnussen első és máig utolsó dobogójával debütált, Button pedig karrierje utolsó dobogós helyét szerezte, de a Mercedes ezt követő hengerelésének fényében ez tényleg csak egy kiugró eredmény volt az ezek után a szezont csak ötödikként záró wokingiaktól.
A folytatás aztán teljesen átértelmezte a nehéz időszak fogalmát a McLarennél, a hondás években 2015-öt és 2017-et is a 9., utolsó előtti pozícióban zárta a csapat, innen pedig nagyon hosszú út vezetett vissza az élmezőnybe Zak Brown érkezésével tulajdonosváltáson, identitásváltáson és a Mercedes-motor visszaszerzésén keresztül. Az „új” McLaren első dobogója 2019-ben, első pole-ja és győzelme 2021-ben érkezett, de ahhoz, hogy ismét komolyan kelljen velük számolni az élmezőnyben, egészen az idei évig, de legalábbis a tavalyi második feléig kellett várni.
Egy hosszú és költséges tévút tíz évet elvett a McLarentől, de talán a megújult csapat a rossz emlékekkel együtt a korábbi, elbaltázott szezonvégek démonát is maga mögött hagyta.
Alonsót elkapták, a csodacsapat kitartott, de mi lesz Verstappennel? – az F1 kétarcú szezonjai