back to top
KezdőlapFormula 1McLaren: Lehet egy-két meglepetés, de nem lépünk nagyot előre

McLaren: Lehet egy-két meglepetés, de nem lépünk nagyot előre

-

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown beszélt idei célkitűzéseikről, esélyeikről.

Tavaly nagyot léptek előre, negyedikek lettek összetettben, meggyőző előnnyel ráadásul a többi középcsapat előtt. Arra nem számítanak azonban, hogy idénre is lesz ilyen léptékű javulás.

„Nem hiszem, hogy meg tudnánk tenni egy ugyanakkora lépést, mint tavaly” – mondta Brown a Marcának. „A szabályok ugyanazok maradnak, nem lesznek nagy változások a mezőnyben.”

Az viszont benne van a pakliban, hogy lesz javulás a McLaren részéről, maximum nem akkora.

„Lehet egy-két meglepetés itt-ott” – tette hozzá az amerikai. „Még mindig fiatal csapat vagyunk. A tavalyi autó fejlesztésében James Key még nem vállalt szerepet, az ideiében azonban már fog. Meglátjuk, mi lesz ebből. Jónak érezzük az autót. Biztosan lesznek még rossz hétvégéink, de reméljük, tovább javulunk.”

Eközben már a 2021-es autó fejlesztése is folyik a háttérben, a konstrukció már a szélcsatornában van, árulta el Brown.