back to top
KezdőlapFormula 1Meg fogják hosszabbítani a Mexikói Nagydíj szerződését

Meg fogják hosszabbítani a Mexikói Nagydíj szerződését

-

A Mexikói Nagydíj jövőjét csütörtökön fogják bebiztosítani, ugyanis Mexikó miniszterelnöke, Claudia Sheinbaum a mai napon bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk az új szerződésről az Forma-1 vezetőivel.

Mexikó 2015-ben tért vissza a Forma-1 versenynaptárába és idővel a szezon egyik legjobb versenyévé nőtte ki magát, azonban a helyszín aktuális szerződése az idei verseny után le fog járni. Az állami finanszírozás megszűnése miatt kérdésessé vált a verseny jövője annak ellenére, hogy minden évben szinte kivétel nélkül megteltek a lelátók lelkes szurkolókkal.

Sheinbaum a Twitteren erősítette meg a jó hírt: „Jó híreket kaptam, amit szeretnék megosztani veletek,” – mondta a miniszerelnök asszony. „A Formula 1-es versenyt továbbra is Mexikóvárosban fogják majd rendezni. Az FIA elnöke a holnapi nap folyamán érkezik majd meg ide, hogy aláírja a papírokat.

„Köszönetet szeretnék mondani azoknak a befektetőknek, akik lehetővé tették ezt a számunkra, ugyanis ezentúl nem az állam fogja finanszírozni a versenyt. A város számára ez egy remek hír, ugyanis a verseny nagy idegenforgalmi vonzereje van és hatalmas bevételünk származik belőle.”