KezdőlapFormula 1Még hosszabb lehet a versenynaptár a jövőben, cserélődő helyszínekkel

Még hosszabb lehet a versenynaptár a jövőben, cserélődő helyszínekkel

-

A jövőre 23 versenyes naptár az elkövetkezendő években még hosszabb lehet, erősítette meg Chase Carey.

Sőt az F1 éléről év végén távozó amerikai azt is elhintette, komoly változások lehetnek az egymást követő évek naptáraiban is a későbbiekben. Elmondta, jó a kapcsolatuk a jelenlegi és jövőbeli versenyek promótereivel.

„Sok helyszín, ahová idén ellátogattunk, érdeklődését fejezte ki új versenyekkel kapcsolatban, és más országok is vannak, akik jobban érdeklődnek, mint valaha” – kezdte nyilatkozatát Carey. „Szeretnénk megvalósítani egy 24 versenyes naptárat az elkövetkezendő években, és valószínűleg cserélgetni fogunk néhány versenyt, hogy új partnereinkhez is igazodhassunk. De korlátozott számú lesz ilyenből, hiszen elkötelezettek vagyunk hosszútávú megállapodásaink iránt.”

Az üzletember még hozzátette, reméli, jövőre újra megtelhetnek a lelátók: „Az eseményeket rajongókkal tervezzük 2021-ben, hogy a normálishoz közeli élményt nyújthassunk.”