back to top
KezdőlapFormula 1Megbüntették Verstappent, Leclerc-é a pole!

Megbüntették Verstappent, Leclerc-é a pole!

-

Max Verstappen három helyes rajtbüntetést és két büntetőpontot kapott azért, amiért nem lassított a sárga zászlós szakasz alatt.

Valtteri Bottas a Q3 utolsó perceiben falnak csapata autóját, ezért az említett szakaszon sárga zászló lépett érvénybe. Többen lassítottak (Hamilton és Vettel), ám Verstappen vállalta a kockázatot, javított köridején és megszerezte a pole pozíciót.

Az FIA nem akart először vizsgálatot indítani a holland ellen, ugyanis az utolsó mini-szektorban elvette a gázról a lábát, ám a sajtónak adott nyilatkozatában a 22 éves versenyző bevallotta, látta Bottast, tudott a sárga zászlóról, de direkt nem lassított. A stewardok, ezért beidéztek a Red Bull pilótáját és csapata képviselőjét, majd több, mint egy órás várakozás után kihirdették a holland „ítéletét”:

,,A stewardok meghallgatták a 33-as rajszámú autó vezetőjét (Max Verstappen) és csapatának képviselőjét, továbbá visszanézték az eseményről készült videofelvételeket, visszahallgatták az audiofájlokat és megnézték a telemetriát is. A felsorolt elemek megmutatták, a versenyző az adott szektorban nem lassított. A 33-as rajtszámú pilóta tisztában volt azzal, hogy a 77-es autó vezetője (Valtteri Bottas) ütközött, és látta is a konstrukciót a pálya bal oldalán, de a sárga zászlót nem érzékelte. Ugyanakkor bevallotta, nem vette el a gázról a lábát az adott szakaszon. A versenyfelügyelők a 33-as autó fedélzeti kamerájának felvételéből megállapították, hogy a sárga zászlót a pályabírók jól láthatóan lengették, és ezt időben észre is lehetett venni. A korábban célba érő 5-ös rajtszámú autó versenyzője (Sebastian Vettel) azonnal lassított és a szabályoknak megfelelően járt el.”

,,A bizonyítékokat számba véve a stewardok úgy döntöttek, három rajthelyes büntettessél sújtják a vétkes versenyzőt, továbbá még 2 büntetőpontot is jóváírnak neki.” -olvasható az FIA hivatalos közleményében.

Verstappen tehát elveszítette első helyét, holnap csak a negyedik helyről rajtolhat, Charles Leclerc pedig hetedik rajtelsőségét „ünnepelheti.”