KezdőlapFormula 1Megvannak a 2023-as sprintversenyek helyszínei, de még lehet változás

Megvannak a 2023-as sprintversenyek helyszínei, de még lehet változás

-

Az már hivatalos, hogy a Forma-1-ben 2023-ban hat sprintversenyt rendeznek, és mostanra állítólag ezek helyszínei is megvannak, de azért még van, ami változhat.

Jövőre pont kétszer annyi sprintet láthatunk, mint amennyi idén, vagy tavaly volt. Kettő idei helyszínt megtartanak 2023-ra is: Ausztriát, illetve Brazíliát. Imola, ahol az idei első sprint volt, jövőre nem rendez futamot szombaton.

Új helyszínként pedig csatlakozik Azerbajdzsán, Belgium, illetve Austin is. Végül pedig a hatodik ilyen pálya a jövőre visszatérő Katar lesz, ugyanazon a pályán, ahol tavaly már versenyeztek.

Azonban a RaceFans információi szerint az utóbbi sprinthétvége még nem teljesen biztos, hiszen az is benne van, hogy Losail helyett Jeddah lesz a hatodik alkalom, mely időrendben valójában a szezon első ilyen alkalma lenne.

Hivatalos bejelentés még nincs a helyszínekről, de a közeljövőben azért várható. A kiválasztás során természetesen fontos tényező annak felmérése, hogy vajon milyen szórakoztató versenyt tud produkálni az adott pálya, mennyire könnyű ott előzni.