back to top
KezdőlapFormula 1Ezért nem szankcionálták a Mercedes hamis bokszkiállását

Ezért nem szankcionálták a Mercedes hamis bokszkiállását

-

Az Olasz Nagydíj során a Mercedes csapat többször is bokszkiálláshoz készült, ám végül a pilótájuk nem állt ki kerékcserére. Sokak szerint ezzel akarták megtéveszteni a Ferrarikat, ami a Forma-1-ben tilos. Charlie Whiting most azonban megindokolta a bírák döntését.

A versenyigazgató szerint nem tudatos megtévesztésről van szó, csupán meggondolták magukat, ami meg már része a versenyzésnek.

„Az az érzésem, amit továbbra is fenntartok, hogy ez része a versenyzésnek. Nekünk nem tetszik az, ha egy boksz személyzet úgy van kint, hogy valójában nem is akarnak kerékcserét végrehajtani. Ha ezt minden körben eljátszanák, akkor már mondhatnánk valamit erre. A Mercedes esetében nem ez volt a helyzet, ugyanis ők gondolkoztak a kiálláson, végül azonban meggondolták magukat. Hacsak valaki nem csinál nyilvánvaló kihágást, máskülönben nem fogunk semmiféle szankciót alkalmazni.” – indokolt Whiting.