back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes kivonulhat a Forma-1-ből?

A Mercedes kivonulhat a Forma-1-ből?

-

A Mercedes is fenyegetőzik azzal, hogy 2020 után kilép a Forma-1-ből.

Korábban a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azt nyilatkozta, hogy amennyiben a Liberty Media tartja magát a 2021-es, motorszabályozást és költségcsökkentést érintő terveihez, könnyen előfordulhat, hogy a csapat más szériákban fog versenyezni.

A minap pedig Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője nyilatkozott hasonlóképpen. „Semmi érdemlegeset nem tudnék kiemelni az idényből, aminek köze lett volna a Liberty ténykedéseihez”- mondta a német a Kronen Zeitungnak. „Az a bohóckodás, amit Michael Buffer csinált Austinban, nem tette jobbá a versenyt.”

Amikor közölték Wolffal, hogy a Liberty csak szorosabb küzdelmeket, hatékonyabb költségvetést és megbízhatóbb motorokat szeretne, így reagált: „Ez mind szép és jó, csak ebből mi semmit sem látunk. Senki sem tudja, mi lesz ennek a vége. Csak annyit tudunk, hogy a profit jelentősen csökkent.”

Válaszolva arra a kérdésre, hogy a Mercedes is a kilépést fontolgatja-e, így felelt: ”Simán elképzelhető. Ha ez hosszabb távon sem vezet sehova, fel kell tennünk magunknak a nagy kérdést: valóban ez lenne a „királykategória”?„