KezdőlapFormula 1Ki valójában az F1-es Mercedes-istálló csapatfőnökének újonnan kinevezett jobbkeze?

Ki valójában az F1-es Mercedes-istálló csapatfőnökének újonnan kinevezett jobbkeze?

-

Miközben mindenki azzal volt elfoglalba, hogy Jonathan Wheatley váratlanul távozott az Audi csapatfőnöki székéből, és vélhetően az Aston Martinhoz tart, a Mercedes kissé fű alatt bejelentette, hogy előlépteti Bradley Lordot helyettes csapatfőnökké. Sokaknak bizonyára már eddig is ismerős volt a csapat kommunikációs igazgatójaként Toto Wolffot annak távollétében már eddig is helyettesítő szakember, de akiknek nem, azoknak most röviden bemutatjuk, mit kell tudni róla.

Lord 25 évvel ezelőtt kezdte F1-es pályafutását, amikor 2001-ben sajtós gyakornokként a Benetton-istállóhoz került. Itt élte meg, hogy Michael Schumacher második vb-címe, valamint a csapat első és egyetlen konstruktőri vb-címének 1995-ös megnyerése után fokozatosan hátraeső, 2001-re a mezőny utolsó régiójába süllyedő istálló 2002-ben gyári Renault-vá vált, majd megkezdte a visszakapaszkodást és 2005-ben és 2006-ban is mindkét vb-címet elhódította Fernando Alonso vezérletével.

Lordot utóbbi évben léptették elő vezető sajtóreferenssé, majd két évig ebben a szerepkörben utazott a versenyekre. Ezt követően tett egy rövid kitérőt az újságírás világába és az F1 Racing magazin, illetve az Autosport egyik szerkesztője lett, de utána visszatért a kommunikáció területére, egyúttal Enstone-ba, hogy 2010-ben a Renault-csapat kommunikációs igazgatója legyen.

Toto Wolff, Bradley Lord, Mercedes
Toto Wolff oldalán az idei Kínai Nagydíjon | Fotó: Jiri Krenek

Innen váltott 2011-ben a Mercedeshez, pontosabban az anyavállalat Daimlerhez, ahol kommunikációs menedzser lett, és Stuttgartból felügyelte a Mercedes összes motorsport-tevékenységének kommunikációját. Az F1-es csapat kommunikációjára 2013-tól kezdett el koncentrálni, majd 2014-ben már hivatalosan is ő volt annak kommunikációs vezetője. 2017-ben nevezték ki a Mercedes-Benz motorsport-kommunikációjának igazgatójává, majd 2021-ben lett stratégiai kommunikációs igazgatól, később pedig kommunikációs igazgató.

A jelenlegi szerepkörét mintegy előkészítve 2024-ben extra feladatokat kapott azzal, hogy bizonyos helyzetekben ő képviseli az F1-es csapatot, így például Wolff távollétében ő vette át a versenyhétvégi médiaszerepléseket. Mostantól pedig hivatalosan is ő lesz az osztrák üzletember jobbkeze.

„Ahogy a csapatunk és a Forma–1 növekedett, a működésünk hatóköre és a felsővezetői felelősségek jelentősen kibővültek, ezért megragadtuk az alkalmat, hogy hivatalosan is bevezessünk egy olyan változtatást, amely a gyakorlatban már egy ideje működik – mondta Wolff. – Az én szerepem és átfogó felelősségeim egy millimétert sem változnak, Bradley helyettes csapatfőnökként végzett munkája tovább erősíti a vezetőségünk képességeit, és folyamatos támogatást nyújt számomra csapatfőnökként és vezérigazgatóként.

„Bradley elkötelezett és régóta szolgáló tagja a szervezetünknek, aki fontos szerepet játszott abban, hogy csapatunk a modern korszak legsikeresebbje legyen. A struktúránk ilyen módon történő összehangolása biztosítja, hogy a vezetői csapatunk teljes mértékben azokra a területekre tudjon koncentrálni, ahol a legnagyobb értéket tudja hozzáadni, és felkészült legyen egy gyorsan növekvő sportág kihívásaira” – zárta gondolatait a Mercedes csapatfőnöke.