Max Verstappennek meg sem kottyant az első szabadedzés kihagyása a Mexikóvárosi Nagydíjon, a másodikon ugyanis rögtön az élen robbant be a hétvégébe, miközben a bajnoki éllovas Oscar Piastri a mezőny második felébe szorult.
A pénteki második gyakorlásra minden állandó versenyző visszakapta a volánt, miután az első edzésen még kilencen istálló is egy tesztpilótának adta egy-egy autóját, eleget téve az erre vonatkozó kvótának. A pálya határaival ismerkedő új autóba ülők közül pedig többen is kisebb kicsúszással kezdtek: Lewis Hamilton, Lance Stroll, Esteban Ocon és George Russell is így járt.
A couple of sizeable snaps for George Russell at Turn 10! 🤯#F1 #MexicoGP pic.twitter.com/OSQmZOSrXM
— Formula 1 (@F1) October 24, 2025
Leclerc első edzésen jegyzett 1:18,380-as etalonját elsőként ő maga javította meg 15 perc elteltével, de a köridők akkor kezdtek el igazán látványosan javulni, amikor félidőhöz közeledve minden autón megjelentek a lágy gumik. A monacói ekkor 1:17,5-ös körre javított, pár perccel később azonban Verstappen 1:17,392-vel állt az élre, és ott is maradt a leintésig, hiszen a mezőny hamarosan áthelyezte a hangsúlyt a hosszú etapok gyakorlására.
A három keverék közül többen is a lágyakon gyakorolták a versenyszimulációt, ez a gumitípus ugyanis szinte biztosan mindenkinél szerepet kap majd a versenyen – a közepes (C2) és a kemény (C4) között ugyanis ezen a hétvégén két lépést is hagyott a Pirelli, így utóbbi várhatóan nem lesz népszerű választás a futamra.
A nap leggyorsabbja tehát Verstappen lett, akit Leclerc és Kimi Antonelli követnek az eredménylistán. Negyedik lett a jobbik McLarennel Lando Norris, negyed másodperccel lemaradva a holland mögött. A bajnokságot vezető Oscar Piastri azonban további hat tizedmásodperces hátránnyal csak a 12. lett, miután leggyorsabb körében hibázott az utolsó szektorban.
Norrist Lewis Hamilton, George Russell, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso követi az első nyolc helyen, de még a 16. helyezett is egy másodpercen belül végzett Verstappenhez képest.
A hétvége programja szombaton 19:30-kor a harmadik edzéssel folytatódik.
A második szabadedzés végeredménye:
Plenty for the teams to look over ✅😮💨
FP2 is complete, with Max Verstappen leading the way by over a tenth and a half ⏱️#F1 #MexicoGP pic.twitter.com/t62ZV08aGe
— Formula 1 (@F1) October 24, 2025
