Egy utólagos büntetés miatt a mezőny több mint fel máshonnan rajtol, mint amire az időmérő edzés után készülhetett.
Számos helyen változott az 5. Miami Nagydíj rajtrácsa, hiszen az időmérő edzés után vizsgálni kezdték, majd másnap, azaz ma meg is büntették Iscak Hadjart, amiért a Red Bull RB22-esének padlólemeze a megengedettnél szélesebb volt. Mint az általában az ehhez hasonló technikai szabályszegéseknél lenni szokott, a francia pilótát utólag kizárták a kvalifikációról, azaz csak az utolsó helyről kezdheti meg az 57 körös futamot.
Mivel a bikások anyacsapatában első szezonját töltő versenyző a 9. időt autózta, 10. helyen záró Pierre Gaslyval kezdődően az összes, mögötte végző pilóta nyert egy helyet.
Az élről a szombaton pályafutása harmadik pole pozícióját szerző, a sprintet a második helyről kezdő Kimi Antonelli rajtol, és nyilván bízik benne, hogy jobb lesz az indulása, mint szombaton, akkor ugyanis eléggé elrontotta a startot. A pontverseny éllovasa mellől a Red Bull-lal meglepetésre az első sorba odaérő Max Veratappen kezd, míg a Ferrari jó rajtjait kihasználva a lámpák kialvását a 3. helyről váró Charles Leclerc is bizakodhat.
Persze mindezt átírhatja az eső, amely jó eséllyel benedvesíti majd az aszfaltot a futam alatt vagy akár már előtte is, abban ugyanakkor reménykedhetünk, hogy a helyi idő szerint 16 óráról (magyar idő szerint 22 óra) a várható riharok miatt 13 órára (magyar idő szerint 19 óra) előrehozott kezdés megóv minket attól, hogy ne lássuk lezajlani a teljes futamot.
A Miami Nagydíj rajsorrendje:
| # | Pilóta | Csapat | Köridő |
| 1. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1:27.798 |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull | 1:27.964 |
| 3. | Charles Leclerc | Ferrari | 1:28.143 |
| 4. | Lando Norris | McLaren | 1:28.183 |
| 5. | George Russell | Mercedes | 1:28.197 |
| 6. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1:28.319 |
| 7. | Oscar Piastri | McLaren | 1:28.500 |
| 8. | Franco Colapinto | Alpine | 1:28.762 |
| 9. | Pierre Gasly | Alpine | 1:28.810 |
| 10. | Nico Hulkenberg | Audi | 1:29.439 |
| 11. | Liam Lawson | Racing Bulls | 1:29.499 |
| 12. | Oliver Bearman | Haas | 1:29.567 |
| 13. | Carlos Sainz | Williams | 1:29.568 |
| 14. | Esteban Ocon | Haas | 1:29.772 |
| 15. | Alexander Albon | Williams | 1:29.946 |
| 16. | Arvid Lindblad | Racing Bulls | 1:30.133 |
| 17. | Fernando Alonso | Aston Martin | 1:31.098 |
| 18. | Lance Stroll | Aston Martin | 1:31.164 |
| 19. | Valtteri Bottas | Cadillac | 1:31.629 |
| 20. | Sergio Pérez | Cadillac | 1:31.967 |
| 21. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1:33.737 |
| 22. | Isack Hadjar | Red Bull | kizárás |
