back to top
KezdőlapFormula 1Mick Schumacher már jövő héten, Monzában visszatérhet a Forma–1-be

Mick Schumacher már jövő héten, Monzában visszatérhet a Forma–1-be

-

Miután az Alpine ajtaja Jack Doohan előléptetésével – legalábbis egyelőre – bezárult előtte, Mick Schumachernek az Audi (egyelőre még Sauber) maradt az egyetlen reális esélye arra, 2025-ben visszatérjen a Forma–1-be. Ám a Holland Nagydíjon történtek a hírek szerint váratlan lehetőséget adhatnak a 24 esztendős pilótának.

Logan Sargeant 14 perccel a Holland Nagydíj harmadik szabadedzésének kezdete után rátette a Williams jobb oldali kerekeit a hármas kanyar vizes kijárati kerékvetőjére, aminek következtében elveszítette az uralmat az FW46-os felett, majd nagy sebességgel a védőkorlátnak csapódott. A becsapódástól az autó motorja és váltója is sérült, a váz azonban csodával határos módon nem, ám az amerikai pilótának így is ki kellett hagynia az időmérő edzést.

Ami pedig a Williams szempontjából a legnagyobb gond, hogy Sargeant jó néhány alkatrészt kukázott a csapat idei első nagy fejlesztési csomagjából, amit a grove-iak a Holland Nagydíjon vetettek be. „Több száz órát öltünk a fejlesztésbe, a jelek szerint működik, de csak néhány darab van az elemekből. Tényleg a legrosszabb időzítés, amikor apró darabonként elhozod a fejlesztést, majd a pályán a falban végzi” – idézte a Racefans James Vowles-t, a Williams csapatfőnökét.

A baleset:

A szezon végéig sem húzza?

Noha Vowles még a baleset előtt nagyon pozitívan beszélt a Williamstől az év végén távozó – a nyári szünet kezdetekor bejelentették Carlos Sainz leigazolását – Sargeantről, és elmondta, hogy az amerikai versenyző folyamatosan fejlődik, és különösen a hétvégéit építi fel sokkal jobban, mint a kezdetekben (most pont ennek az ellenkezőjét bizonyította), a baleset után rögtön olyan sajtóhírek kaptak szárnyra, amelyek szerint már a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon más ülhet a helyére.

Természetesen nem a Ferrarival az év végéig szerződésben álló Carlos Sainz fogja előbbre hozni williamses debütálását, az Auto Motor und Sport ugyanis arról ír, hogy a Williamsszel már tavaly is szóba hozott Mick Schumacher kaphatja meg az ülést. Noha Vowles a német szaklapnak elmondta, hogy nem érzelmi alapon fog döntést hozni – ebben az esetben Schumacher toronymagas esélyes lenne, hiszen a csapatfőnök a Mercedesnél dolgozott együtt az apjával, akit nagyon sokra tart –, azt is elismerte, hogy mostanra betelt a pohár, az AMuS szerint pedig a jelenleg az Alpine WEC-csapatában versenyző, mellette a Mercedes harmadik számú pilótai feladait ellátó Mick Schumacher is esélyes az ülésre. Vowles-t nem sokkal a harmadik szabadedzés vége után Toto Wolff irodájába menet látták…

Schumacher: Elég jók az esélyeim visszatérni az F1-be

Az valószínűnek tűnik, hogy amennyiben Sargeantet leváltják, azt Monza előtt lépik meg, mert az olasz pálya jó terep a bemutatkozásra, ellenben az utána következő Baku-Szingapúr kettőssel. Ugyanakkor nem Mick Schumacher lehet az egyetlen jelölt, és ha a kiszemelt nem Mercedes-motoros csapattal áll szerződésben jelenleg, Vowles-nak akkor is beszélnie kellene Wolffal. Az AMuS és Erik van Haren elismert holland újságíró ezért a Red Bull-tartalék Liam Lawson nevét is bedobta – utóbbi szerint Vowles a Red Bullhoz is elment Zabdvoortban, hogy érdeklődjön az új-zélandi felől –, jóllehet, ő is csak ideiglenes megoldást jelentene, lévén 2025-ben a csapat az Albon-Sainz kettőssel versenyez.

És akkor itt van még a Williams saját juniorja, az F2-ben versenyző Franco Colapinto is, de nem tűnik valószínűnek, hogy Vowles újoncnak adna lehetőséget. Persze őt legalább nem másnak tréningeznék, hiszen ebben a helyzetben fennáll az esély arra, hogy bárkivel is váltják le Sargeantet, jövőre máshol fog versenyezni, és más csapat profitál majd az idén a Williamsszel szerzett tapasztalataibó – Lawson esetében tulajdonképpen a Red Bullt segítenék a grove-iak, míg Mick Schumacher autóba ültetésével potenciálisan az Audit. Schumacher szerepeltetése ugyanakkor kisebb kockázatot rejtene magában ilyen szempontból, hiszen Helmut Marko szavai alapján Lawson biztosan versenyezni fog valahol jövőre, míg Schumacher esetében ez a sansz jóval kisebb.

Az autótörős múltja persze a 25 esztendős versenyző ellen van, ám két éves tapasztalata viszont mellette, a Mercedes és az Alpine – utóbbival teljesített, Jack Doohannel közös tesztjéről a hírek szerint a Williams is kért adatokat – révén pedig Vowles pontosan képben lehet arról, hogy mit várhat a hétszeres világbajnok fiától. Amennyiben Toto Wolffon és a Mercedesen múlik, alighanem már most oda lehetne adni Sargeant ülését a németnek, így már csak az a kérdés, hogy Vowles miként gondolkodik.

Mick Schumachert már nyolcévesen rávette apja, hogy ugorjon ki egy repülőből, azóta ez lett a hobbija