back to top
2025. május 29. 08:45
KezdőlapFormula 1A Mercedes az F1-es mélypontjára jutott, és már Alonso is közelít a...

A Mercedes az F1-es mélypontjára jutott, és már Alonso is közelít a minardis évekhez

-

A Monacói Nagydíj hétvégéjén a pályán zajló abszurd jelenetekből néhány szélsőséges eredmény is kisült. Lando Norris, Fernando Alonso, a Williams és a Mercedes a statisztikai összefoglaló fókuszában.

A McLaren 2007 óta először szerzett pole-t és 2008 óta először nyert futamot Monacóban. A hosszú kihagyás ellenére még mindig magasan ők a pálya legsikeresebb csapata, 16-szor nyertek itt, míg a második Ferrari csak 10-szer. Bár a wokingi istálló az F1 történetének második legeredményesebbje, a jelenlegi naptár pályái közül csak Monacóban és a Hungaroringen (és Miamiban holtversenyben) rendelkeznek ők a legtöbb győzelemmel.

A hatodik elsősége felé haladva Norris egy fontos mérföldkövet is elért: immár elmondhatja magáról, hogy ő az, aki a legtöbb versenykört tette meg a McLaren színeiben: 7774-nél tart, és a monacói futam során vette át a lista első helyét David Coulthardtól.

Amellett viszont, hogy ő versenyzett a legtöbbet a McLarennel, más mutatókban nem áll ilyen jól a csapat örökranglistáján: élen töltött körökben csak a 8., győzelmek számában csak a 10., dobogós helyekben 7., rajtelsőségekben az 5. legjobb mclarenes. A csapattal töltött versenyek listájának második helyén most érte be Jenson Buttont 136-tal, és az év végén itt is átveheti a vezetést a 150-nel álló Coulthardtól.

A Williamsszel 20 éve nem fordult elő, hogy mindkét autójával a legjobb tíz között zárjon Monacóban: 2005-ben 2. és 3. helyet szerzett Nick Heidfeld és Mark Webber, most Alexander Albon és Carlos Sainz a minimális 9. és 10. hellyel szakította meg ezt a rossz sorozatot.

Beszédesebb viszont a grove-i csapat felfelé ívelő formája kapcsán, hogy zsinórban a negyedik futamon voltak pontszerzők mindkét autóval, és ilyen is csak a 2016-os szezon elején történt velük utoljára, a Valtteri Bottas és Felipe Massa nevével fémjelzett legutolsó, rövid felvirázásuk végén.

A Haasnak Esteban Ocon 7. helye tette különlegessé a Monacói Nagydíjat, hiszen ez a csapat legjobb eredménye a pályán.

Így lehetne épkézláb F1-es versenyt rendezni Monacóban, ha félretesszük a viccet

Ritkán fordul elő, hogy két csapattárs ugyanazon a futamon szerezze meg karrierje legjobb helyezését, most viszont ez történt a Racing Bullsnál, hiszen Isack Hadjarnak a 6., Liam Lawsonnak a 8. hely egyaránt az eddigi csúcsot jelenti.

A Mercedes gyári csapata az F1-es ténykedése egyik mélypontjára jutott azzal, hogy egy műszaki és egy vezetői hiba miatt csak a 14. és a 15. helyre kvalifikáltak az autói George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel. Már egyáltalán az is rendkívüli fejlemény, hogy egy versenyzőjük se jusson be az időmérő utolsó szakaszába, ilyen legutóbb a 2022-es Emilia-romagnai Nagydíjon történt velük, azt megelőzően pedig egészen a 2012-es Japán Nagydíjig kell visszamennünk egy ilyen esetért, mielőtt még élcsapattá váltak volna.

Arra viszont még sohasem volt példa a csapat 325 nagydíjat számláló történetében, beleértve az 50-es évekbeli rövid szereplésüket, majd a 2010-es visszatérésük óta eltelt időt, hogy az előrébb végző autójuk is csak a 14. helyre kvalifikáljon – minden időmérőn volt legalább egy ennél jobb helyezésük.

Az elrontott időmérő után pedig a futamból sem tudtak semmit kihozni a Mercedesnél: 2011 után ez mindössze a második alkalom, hogy pont nélkül távoztak a Monacói Nagydíjról.

Fernando Alonso még a szezonjának nyolcadik versenye után is pont nélkül áll a bajnokságban, ez pedig már a legrosszabb mclarenes szezonjánál is rosszabb kezdés számára: akkor az idény első versenyén ugyan nem állt rajthoz, de a saját nyolcadik futamán azért már összejött neki az egy pontot érő 10. hely. Ennél a mostaninál tehát már csak a 2001-es debütálószezonjában, a Minardival kezdett eredménytelenebbül. Abban az évben a 12. futamán szerzett egy (akkoriban még pontot nem érő) 10. helyet, így még van négy versenye, hogy ne múlja alul azt a teljesítményt is.

A kriminális méreteket öltő feltartogatósdi végül azt eredményezte, hogy csak öten nem kerültek körhátrányba, ez pedig az utóbbi évek egyre szorosabb mezőnyében már igencsak ritka. Legutóbb a 2022-es Osztrák Nagydíjon értek célba ilyen kevesen a győztessel azonos körben, Monacóban pedig 2014-ben fordult elő hasonló, amikor csak négyen nem kaptak kört.

Egyetlen tényleg lassú versenyzője volt a monacói futamnak, és ez Lewis Hamilton