KezdőlapFormula 1Murray Walker szerint nem Hamilton a legjobb brit

Murray Walker szerint nem Hamilton a legjobb brit

-

A legendás brit Forma-1-es kommentátor, Murray Walker úgy véli, Lewis Hamilton valóban generációjának legjobb versenyzője, de a britek legnagyobbika még mindig Sir Jackie Stewart. Annak ellenére, hogy most már Hamilton egyel több bajnoki címmel büszkélkedhet, mint Stewart.

„Véleményem szerint Lewis a legjobb az ő generációjában.” – mondta a 94 éves Wallker. „Abszolút briliáns amit elért, mindössze két embernek van ennél több bajnoki címe: Michael Schumachernek hét, és Fangionak öt. De nem érzem úgy, hogy Lewis lenne a britek legjobbja. Ez az elismerés Sir Jackie Stewartot illeti. A skót három bajnoki címet nyert, saját F1-es csapatot irányított, egyszerűen briliáns üzletember volt, valamint kiváló sport- és túraautó versenyző.”

„Ha összeállítanám a listámat, a legjobb britekről, Stewartot tenném az élre, aztán Lewis, majd Stirling Moss, Jim Clark és Graham Hill.”

Ha nem csak a briteket vesszük alapul, akkor Walker a top 4-be számolja Hamiltont, Ayrton Senna és Michael Schumacher elé.

„Ebben az esetben Lewis a negyedik lenne. Fangio lenne az első, utána Stewart és a francia Alain Prost. Ayrton Senna ötödik lenne, Michael Schumacher pedig hatodik. A brazilnak és a németnek is volt pár nemkívánatos tulajdonsága. Nem ők voltak a legmakulátlanabb versenyzők. Bármeddig képesek voltak elmenni a győzelemért. Gyakran voltak az eltökéltség és kíméletlenség határán.”

„Lewis kétség kívül páratlanul tehetséges. Ragyogóan gyors egy egyszerű kvalifikációs körön. Az az érzésem, hogy a brit közönség most sokkal jobban imádja, mint korábban. De úgy érzem sosem kap majd akkora nyilvános elismerést, mint Nigel Mansell, és bár kisebb mértékben de Jenson Button is kapott. Mansell volt, most is az és lesz is a legjobb az emberek számára. Button pedig a Cheerful Charlie. De bármi is történik, Lewisnak megvan a tehetsége ahhoz, hogy minden idők legjobbja legyen. Úgy kellene ünnepelnünk őt, mint a legjobbak egyikét.”

Hogy szerinted ki a legkiválóbb világbajnok, arról ide kattintva szavazhatsz!