Adrian Newey beszélt első F1-es Aston Martinjának feszes tempójú tervezési folyamatáról, megdicsérte az ötleteivel lépést tartani képes új kollégáit, és reagált arra a kérdésre is, hogy tényleg „agresszív” külsejű autót alkotott-e.
Newey már nemcsak az Aston Martin részvényese és tervezője, de idéntől csapatvezetője is, az első itteni, az ő kezei alól kikerült versenyautó felbukkanását pedig fokozott várakozások előzték meg a múlt heti barcelonai teszten. A csapat késve érkezett csak meg a katalán pályára, így csupán egy teljes napon át dolgozhattak, de a riválisok és a szakértők figyelmét azonnal felkeltették az AMR26-os idomai, s hamar „agresszív külsejűként” kezdték emlegetni a tervezőzseni legújabb kreálmányát.
„Én sohasem tekintek a saját tervezéseimre úgy, hogy azok agresszívak lennének – mondta erről Newey a csapat honlapján megjelent interjúban. – Csak végzem a dolgom, és abba az irányba megyek, ami a helyesnek érződik. De persze ez az általunk választott irány kétségtelenül nevezhető agresszívnak, hiszen tartalmaz jó pár olyan elemet, amit korábban talán még sohasem csináltak meg. Hogy ettől lenne agresszív? Talán igen, talán nem.”
„Gyakran kérdezik tőlem, hogy melyik a kedvenc részem az autót, de nálam nincs ilyen. Számomra az autó tervezése a teljes egységet jelenti. Nem valószínű, hogy egyetlen konkrét részegysége lesz a meghatározó, inkább arról szól ez, hogy hogyan állnak össze az egyes elemei egy nagy egésszé. A lényeg, hogy az egyes alkotórészek hogyan beszélnek egymáshoz, megalkotva egy olyan autót, amely összhangban áll a versenyzővel és jól teljesít aerodinamikai, mechanikai és járműdinamikai szempontból egyaránt.”
„Igen, ez az autó valóban nagyon feszesen csomagolt. Feszesebben, mint azt az Aston Martinnál valaha is megpróbálták. Ahhoz, hogy elérjük a vágyott aerodinamikai formákat, nagyon szoros együttműködésre volt szükség a mechanikai tervezőkkel. De el kell ismernem, hogy mindannyian gyorsan magukévá tették ezt az irányvonalat. Nem könnyítette meg az életüket, éppen ellenkezőleg, de tényleg felnőttek a feladathoz.”
Sajtóértesülések szerint éppen Newey sajátos munkatempója, illetve az ahhoz való alkalmazkodási nehézség okozta a csapat tesztről való késlekedését.
Az első bátor versenyző felállította a 2026-os F1-es erősorrendet
Newey tavaly márciusban kezdhette meg a munkát új istállójánál a Red Bulltól való távozás utáni kényszerszabadsága miatt, ami nem volt ideális, hiszen a vágyottnál később vethette csak bele magát a csapat megismerésébe és a tervezésbe, de elmondása szerint az Aston Martin új létesítményeinek késői üzembe állítása még ennél is szorosabb korlátokat szabott.
„A technológiai campus és a szélcsatorna csak áprilisban kezdett el működni, én pedig márciusban csatlakoztam, szóval az igazság az, hogy lemaradásban kezdtünk. Nagyon szűkösre kellett vennünk a határidőket és rendkívül sűrű 10 hónap áll mögöttünk. Először csak április közepén küldtük a 2026-os autó modelljét a szélcsatornába, miközben a legtöbb, ha nem az összes riválisunk már megtette ezt január elején, amikor a 2026-os aerodinamikai tesztekre vonatkozó korlátozás véget ért. Emiatt azonnal négyhónapos lemaradásba kerültünk, így pedig nagyon le kellett rövidítenünk a kutatási és a tervezési szakaszt. Az autó így is csak az utolsó pillanatban állt össze, nagyon kellett hajtanunk, hogy odaérjünk a barcelonai tesztre” – fogalmazott Newey.
Az Aston Martin az elmúlt két szezont a középmezőnyben, dobogós helyezések nélkül zárta, az új szabályrendszer azonban lehetőséget ad a csapatnak arra, hogy tiszta lappal induljon. Mint Newey rámutatott, a silverstone-i istállónál erre tényleg nagy szükség is volt.
„A 2022 és 2025 között használt szívóhatású autókat elég körülményes volt vezetni, és sajnos az Aston Martin volt ennek egyik ékes példája. Az új szabályrendszerben igyekszünk olyan autót építeni, amivel Lance és Fernando is következetesen erős teljesítményt tud kisajtolni.”
„És persze a Melbourne-ben rajthoz álló AMR26-os nagyon máshogyan fog kinézni ahhoz képest, ami Barcelonában látható volt, az az autó pedig, amivel befejezzük a szezont, nagyon máshogyan fog kinézni ahhoz képest, mint amivel elkezdjük.”
Lenyűgöző betekintést nyújtott a Newey-féle 2026-os Aston Martin építésébe egy hegesztő
