back to top
KezdőlapFormula 1Nagyon furcsa magyarázatot adtak az F1-es versenyirányítás furcsa döntésére

Nagyon furcsa magyarázatot adtak az F1-es versenyirányítás furcsa döntésére

-

Sergio Pérez elismerte, rossz emlékek jutottak eszébe a biztonsági autó beküldésekor, hiszen tavaly hasonló okból bukta el a győzelmet. Az FIA közzétette, hogy miért volt szükség erre a meglepő döntésre, ami látszólag nem feltétlenül volt indokolt.

A szaúdi verseny 17. körében Lance Stroll műszaki hibát szenvedett Aston Martinja biztonsági autós fázist idézett elő, ami lenullázta az élen haladó Pérez előnyét. A Red Bullt végül győzelemre vezető pilóta ekkor 6 másodperccel vezetett Fernando Alonso, illetve több mint 20-szal a hátrébbról támadó Max Verstappen előtt, vagyis számára kifejezetten rosszul jött a versenyirányítás döntése.

Mindazonáltal még így is jobban járt, mint egy éve, amikor szintén ő ment az 1. helyen a táv első részében, de pont már túlesett első bokszkiállásán az akkori biztonsági autós fázis kihirdetésekor, így Charles Leclerc és Max Verstappen átugrotta őt az ilyenkor relatíve kisebb időveszteséggel járó kerékcserével. Elismerte, hogy ez rossz emlékeket hozott elő benne.

„A futam keményebben alakult, mint vártuk. Az első etapban nagyon szépen dolgoztunk, de a biztonsági autó megint megpróbálta elvenni a győzelmet tőlünk, de most nem hagytuk” – mondta a karrierje ötödik győzelmét szerző mexikói.

Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

„Amikor bejött a biztonsági autó, eszembe jutottak a tavalyi itteni emlékek, és úgy voltam vele, nem hagyom, hogy újra ugyanaz legyen az eredmény. Szerencsére most nem álltunk ki a bokszba előtte.”

Ezúttal nem ő, hanem Fernando Alonso járt majdnem pórul, mert a biztonsági autós fázis során megejtett kerékcserénél történt az az eset, ami miatt átmenetileg elvették a spanyoltól a dobogós eredményt.

Stroll látszólag biztonságosan félrehúzódott a pályáról a szalagkorlát egyik megnyitásánál (az elromlott Astonnal még tovább gurult is volna, ha nem állja útját egy markoló), emiatt sokan eleve nem értik, egyáltalán miért volt szükség a biztonsági autós fázisra. Az FIA egyik szóvivője a helyszínen tartózkodó újságíróknak kifejtette a döntés okát: a versenyirányításnál egész egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő kamerafelvétel ahhoz, hogy meggyőződjenek róla, Stroll biztonságos helyen parkolt le.

Az Aston csapatfőnöke, Mike Krack azt nyilatkozta, hogy szerintük a kérésüknek megfelelően biztonságos helyen állt meg a versenyzőjük, aki szintén így érezte.