KezdőlapFormula 1Nem az Alfa Romeo eredményeitől függ Räikkönen F1-es jövője

Nem az Alfa Romeo eredményeitől függ Räikkönen F1-es jövője

-

19. Forma-1-es idényét kezdte meg idén Kimi Räikkönen. A 41 éves finn elmondása szerint a jövője közel sem bizonytalan, és nem az autója teljesítményétől fogja függővé tenni a folytatását.

Sokat javult 2021-re az Alfa Romeo, hiszen tavaly a középmezőnytől is levoltak maradva, ám a Bahreinben látottak alapján idén már masszív tagjai a középmezőny küzdelmeinek. A szezonnyitón sem voltak messze a pontszerzéstől, ugyanis Räikkönen a 11.helyen ért célba, csupán két másodperccel az utolsó pontot szerző Lance Stroll mögött.

A Jégember szerződése idén jár le, és most elmondta, hogy az idei évnek jobbnak kell-e sikerülnie számára, ahhoz, hogy jövőre is a mezőny tagja legyen.

„Kétlem, hogy az idei történések hatással lesznek arra, hogy mi lesz jövőre. Nyilván minél jobban szerepelünk, annál szórakoztatóbb, nem csak a pilóta számára, hanem az egész csapatnak, mindenki boldogabb a jobb eredményekkel. Néhány olyan év, amikor nem ott vagy, ahol várod, azok nagyon hosszú esztendők tudnak lenni, és kevésbé szórakoztatóak is. Ez pedig mindenki arcán jól látható. De mi tovább fogunk dolgozni, hogy fejlődjünk és remélhetőleg ott leszünk majd, ahol szeretnénk, harcban a pontokért.” – fogalmazott Räikkönen.