A Ferrari komoly hátrányba került 2020-ban, miután az FIA új irányelveinek köszönhetően szigorúbb intézkedéseket vezettek be a maximális üzemanyag áramlással kapcsolatban. Az olaszok most ezért más területeken kell, hogy rövid idő alatt összeszedjék magukat. A maranellóiak ezt apró lépésekben tervezik véghez vinni.

Mindeközben az olasz újságíró, Franco Nugnes szerint a Ferrari nem áll elő egy forradalmi hibridmotorral 2021-re, de egy sor kisebb változtatásnak köszönhetően abban reménykednek, hogy előre tudnak majd lépni. Így ír a zsurnaliszta:

“A Ferrari nem változtat a hibrid rész architektúráján az erőforrásának. A turbó és a kompresszor is gyakorlatilag ugyanaz marad. Két különböző turbóelemet tesztelnek majd a 2022-es szezon előtt, de még az sem biztos, hogy ezeket használják majd.”

2021-re mindenesetre a Ferrari előáll az úgynevezett “szupergyors” koncepciókával, amely biztosítja, hogy az üzemanyag nagyobb nyomás alatt égjen el. Ezen felül egy megbízhatóbb kipufogórendszer és módosított hűtés biztosítja majd azt, hogy kevesebb legyen majd a légellenállás.