back to top
KezdőlapFormula 1Nem kell többet találgatni – ilyen viszonyban van Verstappen és Hamilton

Nem kell többet találgatni – ilyen viszonyban van Verstappen és Hamilton

-

Voltak olyan időszakok, amikor Max Verstappen és Lewis kapcsolata egyáltalán nem volt felhőtlen. A Red Bull holland kiválósága és a brit rekordbajnok a 2021-es szezon alkalom során számos alkalommal csatázott egymás ellen és 3 alkalommal is ütköztek egymással. Verstappen azonban az incidensek ellenére sem neheztel egykori riválisára.

A két bajnok a tavaly mindössze Interlagosban került közel egymáshoz a pályán és még akkor is ütköztek egymással. Azonban az energiaitalosok jó formája, illetve az ezüstnyilak botladozása miatt nem sokszor találkozott egymással a versenypályán a két többszörös bajnok.

Ez pedig az idei szezonban is így lehet, ugyanis a Red Bull ott folytatta Bahreinben, ahol tavaly abbahagyták: senkitől és semmitől nem zavartatva arattak kettős győzelmet. Ezzel szemben a Mercedes szenvedett és Hamilton csupán az 5., csapattársa, George Russell csak a 7. helyen fejezte be az 57 körös futamot.

Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

A hétszeres világbajnok brit pilóta próbál az autójából mindent kihozni és ezt holland ellenfelének is feltűnt, aki a Daily Mail-nek adott nyilatkozatában méltatta őt ezért.

„Lewist a valaha volt legjobb autóversenyzők között tartom számon” – ismerte el a 36-szoros futamgyőztes Red Bull pilóta. – Nincs okom arra, hogy ezt letagadjam vagy ne ismerjem el az eredményeit. Fontos a folyamatos jó teljesítménye és többek között emiatt is képes még mindig a csúcson lenni. Ez pedig nem nehéz dolog az ő esetében, mert ő egy rendkívül tehetséges versenyző és már a folyamatos világbajnoki címei is lenyűgözőek voltak.”

Verstappen azt is hozzátette, hogy „ugyan a 2021-es szezon során kifejezetten nagy volt a rivalizálás közöttük”, azonban ennek ellenére is „tisztelik a másikat.”

Máris kukázhatja az idei szezonját a Mercedes?