Lance Stroll elárulta, lábujjtörését eleinte észre sem vette, miután biciklibalesetet szenvedett nem sokkal az F1-es tesztelés előtt. A kanadai pilótában akkor egy világ omlott össze, de később nem az egészségi állapotával kapcsolatos kockázatok miatt volt kérdéses, hogy autóba ülhet-e.
Lance Stroll nagyon nehéz 15 napot élt át a február 18-án történt biciklibalesetétől egészen a Bahreini Nagydíjig. A kanadai pilóta több helyen is csonttörést szenvedett, aminek következtében ki kellett hagynia az előszezoni tesztelést, és sokáig az is kérdéses volt, hogy az idénynyitón részt vehet-e. Végül elindulhatott Szahírban, és fájdalmak közepette a hatodik helyen ért célba.
Könnyek árán, de csúnyán rácáfolt pesszimista orvosaira Alonso csapattársa
Stroll nemrég a közösségi médiában számolt be részletesen az esetről, illetve az azt követő felépüléséről, de az F1 Nation podcastnak is nyilatkozott ezzel kapcsolatban. A 24 éves versenyző magát az incidenst is felidézte, és szavaiból az is kiderült, hogy nem kaphatott azonnali orvosi ellátást. Ráadásul az egyik sérülése kezdetben még csak fel sem tűnt neki.
Drámai részleteket árult el balesetéről és fájdalmas felépüléséről Alonso csapattársa (videó)
„Ez volt életem legőrültebb két hete – kezdte. – Elestem a biciklimmel, és nagyon kemény volt a becsapódás. Azonnal tudtam, hogy törést szenvedtem, hogy mindkét csuklóm összezúzódott, és a lábujjam is, amit csak a nap végén vettem észre, mert a csuklómra koncentráltam. Húsz percet kellett visszafelé sétálnom az autóig onnan, ahol elestem a bringával, mert az erdőn keresztül tekertünk. Az egész világ összeomlott bennem, mivel már akkor arra gondoltam, hogy »vélhetően ki fogok hagyni néhány futamot, talán Ausztráliára [térhetek vissza]«. Ezek a gondolatok járnak az ember fejében, és az időzítés is szörnyű volt, négy vagy még kevesebb nappal a tesztre történő indulás előtt.”
Miután Strollt megröntgenezték, és megállapították a töréseket, két nappal később meg is műtötték a jobb csuklóját. Az Aston Martin pilótája egy barcelonai hotelben követte végig a tesztelést, és eleinte nem hitte, hogy már az első versenyen ott lehet. Azonban nem adta fel, és elmondása szerint naponta 10 órát dolgozott a rehabilitációján szakember segítségével.
„Nem gondoltam, hogy egyhamar autóba ülhetek – jelentette ki. – Képtelen voltam mozogni, messze voltam attól, hogy vezetni tudjak. A teszteket elnézve még mindig nagyon is lehetetlennek tűnt.” Ebben az időszakban sokan már-már elkönyvelték, hogy a háromszoros dobogós nem lesz ott Bahreinben, és helyére a csapat teszt- és tartalékpilótáját, Felipe Drugovich-ot ültetik be.
Stroll azonban másképp gondolta, és a hétvége előtti szerdán beült a szimulátorba, ami „pokoli fájdalmakat” okozott neki. A műtétet elvégző sebész jóváhagyta az indulását, és csuklója már kellően jó állapotban volt ahhoz, hogy ne merüljön fel a további sérülések kockázata. Ehelyett inkább az volt a kérdéses, hogy kibírja-e az autóban kapott erőhatások okozta fájdalmat.
„Úgy voltam vele, hogy »rendben, a fenébe is, megyek [és] megpróbálom« – fogalmazott. – Pénteken sikerült beülnöm az autóba. Mindenesetre nagyszerű élettapasztalat volt, ez jó történet lesz egy vacsoránál, [de] soha többé nem akarom átélni.” A történet vége pozitív lett, hiszen a csapattársával, Fernando Alonsóval történt első körös ütközést leszámítva Stroll kiválóan szerepelt.