back to top
KezdőlapFormula 1Nem sokat segített Alonso a 2022-es Alpine fejlesztésében

Nem sokat segített Alonso a 2022-es Alpine fejlesztésében

-

Az Alpine kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, hogy nem igazán vett részt a jelentősen megváltozó szabályok szerint épülő 2022-es autó fejlesztésében.

Az idén visszatérő spanyol ennek fő okaként a szabályok feszességét nevezte meg, amikor feltettek neki egy ezzel kapcsolatos kérdést.

„Nem sokat dolgoztam rajta, hogy őszinte legyek” – válaszolta. „A fejlesztést az összes tervező követte, mint ahogy a szimulációkat is, de az új szabályok túl szigorúak voltak az elején. Rengeteg pontosítás volt az FIA odaláról, hogy mit tehetünk, mit nem és hasonlók. Úgy érzem, ez egy furcsa, új projekt mindenki számára. Most decembertől és januártól elkezdjük a munkát a szimulátorban, és remélhetőleg egy kicsit több lesz a szerepünk.”

Alonso 10. lett az idei pontversenyben, egy dobogót is szerzett Katarban, sőt elmondta, a szezon minden percét élvezte. Az Alpine új autójával szemben azonban már magasabbak lesznek az elvárásai.

„Több erő az egyenesekben és több leszorítóerő a kanyarokban, ez a célunk jövőre, mint mindenki másnak” – tette hozzá. „Sok területen erősek vagyunk, csak egy versenyképes csomagra van szükségünk az enstone-i és a viry-i gyárakból. Már több hónapja dolgozunk, és nagy reményeket fűzünk a jövő évhez, de majd februárban meglátjuk.”