back to top
KezdőlapFormula 1Norris: Az embereknek "fogalmuk sincs" a csapatával való kapcsolatomról

Norris: Az embereknek „fogalmuk sincs” a csapatával való kapcsolatomról

-

A McLaren versenyzője, Lando Norris elutasította azokat a felvetéseket, miszerint nem kellett volna ilyen hosszútávra szerződést kötnie a brit csapattal.

A 2022-es szezon előtt Norris új szerződést írt alá a McLarennel, amely legalább 2025 végéig szól. Még a McLaren korábbi versenyzője, a 2009-es bajnok Jenson Button is furcsállta, hogy Norris ilyen sokáig elkötelezte magát, hiszen nem tudhatja, hogy alakulnak majd a dolgok a jövőben.

A 22 éves versenyző azonban megerősítette, hogy ez csak spekuláció olyanoktól, akik nem ismerik a csapathoz fűződő kapcsolatát.

„Fogalmuk sincs róla! Nem tudom, miért… mindenki azt hiszi, hogy tudja, ‘biztosan ide mehetett volna, ezt is megtehette volna’” – mondta Norris a Sky Sportsnak.

„De a legtöbbször abszolút semmit sem tudnak, ezek az emberek mind ilyen következtetéseket vonnak le.”

Norris csapattársát, Daniel Ricciardót hozta fel példaként arra, hogy nem lehet csak úgy átugrani egy másik csapatba, ha a McLarennél nem éri el azt, amit szeretne, mert a csapatváltás nem egyszerű folyamat.

Ricciardónak is kellett néhány futam, mire beilleszkedett a Renault-nál 2019-ben, de gyorsan megbarátkozott az autóval. A McLarennél azonban eddig nem sikerült jól az alkalmazkodás.

Az ausztrál tavalyi monzai győzelme nem sokat tett azért, hogy elfedje azt a tényt, hogy nem mennek jól a dolgai, így nem biztos, hogy mindig a legbölcsebb megoldás az, ha egy versenyző csapatot vált.

„Jó csapat vesz körül, így tudjuk, hol és mikor akarok lenni, mit tud nekem nyújtani a csapat a jövőre nézve” – jelentette ki Norris.

„Mondjuk úgy, hogy inkább hosszú távon játszottam, mint rövid távon.”

„Én nem voltam ilyen helyzetben, szóval nehéz mások nevében beszélnem, de sok más versenyzőt látunk, nem csak Danielt, aki csapattól csapatig jár, és nyilvánvalóan nem könnyű csak úgy odamenni és legyökerezni.”