back to top
KezdőlapFormula 1Norris beismerte, hogy néha már túlságosan is jól szórakozott

Norris beismerte, hogy néha már túlságosan is jól szórakozott

-

A McLaren újonca Lando Norris maga ismerte el, hogy időnként elszaladt vele a ló és a kelleténél jobban is viccesre vette a figurát és sokkal jobban kell majd koncentrálnia.

A brit meggyőző bemutatkozó idényen van túl a Forma-1-ben, 49 pontot gyűjtött és 11.lett a bajnokságban, igaz a csapattársa Carlos Sainz majdnem kétszer annyi pontot szerzett. Kettejük remek kapcsolata számos vidám pillanatot okozott idén emellett pedig Norris közösségi médiás posztjai rengeteg rajongót szereztek neki és magának a Forma-1-nek is, elsősorban a fiatal korosztályból.

A húsz éves pilóta semmi pénzért nem változtatna a személyiségén, azt viszont elismerte, hogy voltak idén olyan alkalmak, amikor jobban kellett volna koncentrálnia.

„Bizonyos tekintetben talán túl nyugodt voltam idén és túl jól szórakoztam.” – ismerte el. „Amikor komolyabbá vált a helyzet, akkor nem koncentráltam eléggé és nem dolgoztam annyi területen, mint kellett volna.”

„De összességében egy jó év volt, és remekül tudtam szórakozni, nem pedig úgy jöttem az F1-be, hogy túl sok komoly ember és dolog vett körül. Ugyanakkor szerintem ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy versenyzőként fejlődjek. Lehet, hogy néha túl sokat hülyéskedtem, és nem figyeltem annyira. De van köztes megoldás, hogy úgy érezzem magam jól, hogy közben tudok eléggé koncentrálni is.” – tette hozzá.