back to top
KezdőlapFormula 1Norris elárulta, hogy fűszerezné meg a sprinthétvégéket

Norris elárulta, hogy fűszerezné meg a sprinthétvégéket

-

Lando Norris a sprintformátum mentén az időmérőt is feldobná egy kicsit.

Az idén megtartott sprintfutamok a vasárnapi főverseny felvezetését szorgalmazták. Az F1 ugyanis nem külön álló eseményként kezelte az elgondolást, hanem gondosan beépítette a programtervezetbe. A brit versenyző szerint azonban ez hiba, ugyanis izgalmasabb lenne az esemény, ha külön kezelnék a rövidített futamokat.

A 3 próba hétvége lezajlott, így az F1 a tapasztalatokat és a visszajelzéseket felhasználva vizsgálhatja meg a formátumot. Valószínűleg át is alakítják majd, de addig is a McLaren pilótája is bedobott egy ötletet a kalapba.

,,Én úgy változtatnám meg ezt legszívesebben, hogy a pénteki időmérő döntené el a vasárnapi rajtsorrendet. Szombat délelőtt pedig egy lövése lenne mindenkinek arra, hogy kialakuljon a sprintfutam menete. Tehát ez egy egy körös kvalifikáció lenne, tudom régen már volt ilyen. Sokkal izgalmasabb lenne a mostani FP2 helyett. Így a szombati napot egy kissé különállóvá lehetne tenni. Így a sprintverseny nem jelentene semmit sem a vasárnap futam kapcsán.” – nyilatkozta Norris a Motorsport.com-nak.

A 2000-es évek elején valóban érvényben volt az említett egy körös időmérős rendszer, ám végül a mostani formátum miatt annak búcsút intettek.