Lando Norris imádná, ha ismét hosszú távú versenyen indulhatna, de ő nem tenné azt meg, amit barátja, Max Verstappen tesz az idén.
Max Verstappen a múlt hétvégén első GT3-as győzelmét aratta, amikor Chris Lulhammel megnyerte a német hosszú távú bajnokság (NLS) aktusális fordulóját a Nürburgring-Nordschleifén. A négyszeres világbajnok ezzel az autóversenyzés hőskorát idézte, azt a korszakot, amikor a Forma–1-es pilóták még mindennel versenyeztek az F1 mellett, aminek négy kereke volt. A modern autósportban merőben szokatlan, hogy egy aktív F1-es pilóta más sorozatban is kipróbálja magát a szezon közben, de nem példa nélküli, hiszen 2017-ben Fernando Alonso részt vett az Indy 500-on, miközben az F1-ben a McLarennél versenyzett.
Mivel nem Verstappen az egyetlen a jelenlegi mezőnyben, akit érdekel a GT-versenyzés, akár többen is követhetnék a példáját. Lando Norris, a címvédő barátja és egyik riválisa is ezek közé a pilóták közé tartozik, és már van is tapasztalata a hosszú távú versenyzésben, hiszen 2018-ban, F1-es debütálása előtt Fernando Alonso és Phil Hanson oldalán részt vett a Daytonai 24 óráson. Az idén a vb-címért csatázó brit pedig elmondta, szívesen visszatérne ebbe a műfajba.
„Imádnám. Láttam, hogy Zak [Brown, a McLaren vezérigazgatója] beszélt róla a minap és Le Mans-t is emlegette abból kifolyólag, hogy a McLaren [2027-ben] visszatér oda. Imádnám. Nem leszek örökké a Forma–1-ben, és más dolgokat is akarok csinálni, élni akarom az életem, más dolgokat is ki akarok próbálni. Élvezni fogom az F1-ben töltött időmet. Hogy egy ponton emellett más versenyeken is indulni fogok, abban nem vagyok biztos, de lehet, hogy ha majd visszavonulok az F1-tól, kipróbálok mást” – idézi Norrist az Autosport.
„Imádtam Daytonában versenyezni. Fernando mellett mentem, úgyhogy ez akkor klassz élmény volt. De hogy Le Mans, Daytona, vagy Sebring lesz-e, azt nem tudom. Más dolgokat is akarok csinálni. A legfontosabb, hogy valószínűleg soha nem fogok oválpályán versenyezni, mert az nem nekem való” – jelentette ki a McLaren versenyzője.
Norris tehát jelenleg úgy véli, fog még hosszú távú versenyeken indulni, de Verstappennel ellentétben nem az F1-es pályafutása alatt. Mint mondta, jelenleg ő nehezebben is tudná ezt megtenni, mint a holland.
„Tisztelem Maxot, amiért ilyesmibe vág, de ő sokkal könnyebb helyzetben van ehhez. Ha a bajnoki címért küzdene meg ilyenek, akkor valószínűleg mindez nem festene a legjobban. De már nyert négy világbajnoki címet, úgyhogy kicsit talán könnyebb a helyzete, mint nekem és Oscar [Piastrinak] jelenleg. De a jövőben én is versenyzni fogok máshol, mert szerintem megvan bennem ugyanaz az akarat és vágy, ami Maxban aziránt, hogy más dolgokat is csináljak, bármit, amit élvezek.”