back to top
KezdőlapFormula 1Norris F3-as autóval fog gyakorolni a szezonkezdés előtt

Norris F3-as autóval fog gyakorolni a szezonkezdés előtt

-

Lando Norris a héten privát teszten vesz részt, Formula 3-as autóval, mintegy felkészülésként a jócskán eltolódott szezonkezdésre.

Március közepén kellett volna elkezdődnie az idei szezonnak, a koronavírus járvány azonban közbe szólt. Nem volt még idén futam és a tervek szerint a szezon július elején kezdődhet majd el, Ausztriában.

Korábban George Russel nyilatkozott róla, hogy az első verseny előtt, azért gyakorolna valami négykerekűvel, Norris azonban már tettek mezejére is lép.

A McLaren brit versenyzője a 2017-es F3-as bajnok Carlint fogja vezetni, de még gokartozást is tervez az éles bevetés előtt.

„Nagyon fontos, hogy a lehető legtöbbet csináljam (a vezetést) mielőtt visszatérünk a normális kerékvágásba, abban a tekintetben, hogy jól felkészüljek a versenyekre.” – mondta Norris a The Race-nek. „A legfontosabb, hogy vezessek, még mielőtt Ausztriába megyünk.”

„Persze valószínűleg arra nem lesz lehetőségem, hogy F1-es autót vezessek, ami egy külön szint, bármihez is viszonyítjuk.”

„F3-asssal fogok tesztelni. Gokartozni is fogok a következő pár hétben, szóval kezdek újra elfoglalt lenni.”

„Lesz jó pár szimulátoros napom is a közeljövőben.” – mondta a brit.

„Szóval három dolog van, amit tehetünk: szimulátoron vezetni, gokartozni kicsit és F3-assal tesztelni, ha lehet, és ezt nem mindig a legegyszerűbb elintézni.”

Vannak azonban versenyzők, akik eddig is tudtak gokartozni. Például Kevin Magnussen, mivel Dániában már eltörölték a korlátozásokat, vagy Pierre Gasly, aki márciusi elmaradt szezonkezdés óta Dubaiban van.

Norris hozzátette azonban, hogy persze szellemileg is fel kell készülni ekkora kihagyás után.

„Nehéz visszatérni ahhoz a mentalitáshoz, hogy pontosan hogy is kell F1-es autót vezetni.” – mondta. „Nem szokványos dolog, hogy egy ember csak úgy bepattan be egy autóba, ami X mértékű G erőt produkál és X mértékű sebességet az egyenesben, ez mentálisan nagyon megerőltető.”

„Nem könnyű a semmittevésből visszaugrani bele.”

„De biztos vagyok benne, hogy sokan képesek leszünk visszaugrani és relatíve gyorsan felvesszük majd a ritmust.” – tette hozzá Norris.