KezdőlapFormula 1Norris nem volt boldog: Volt egy srác, aki eléggé feltartott

Norris nem volt boldog: Volt egy srác, aki eléggé feltartott

-

Lando Norris úgy véli, hogy a Q1-es forgalom és annak következményei egy jó időmérős helyezéstől fosztották meg őt.

Az időmérő első szakaszában, a gyors körét teljesítő brit helyzete nem volt egyszerű, ugyanis az utolsó szektorban egy kisebb tumultus alakult ki. Míg Kimi Räikkönen és Yuki Tsunoda, kellőképp lehúzódott, addig Nikita Mazepin erre nem volt hajlandó. Hiába közölte vele a csapata, hogy milyen messze van tőle a McLaren pilótája, az orosz úgy döntött, hogy inkább megelőzi a két előtte haladót, így pedig akadályozta a tempóval érkező versenytársát.

A Haas versenyzője 3 rajthelyes büntetést kapott, tovább 1 büntetőponttal még gazdagabb lett. Ugyanakkor Norrisnak az elrontott kör miatt egy újabb lágy keverékű szettet fel kellett használnia, így a kvalifikáció későbbi szakaszaira nem maradt neki „elegendő” a jobb taktikázáshoz.

,,Úgy érzem, hogy ez valamennyire az időmérőmbe került. Az autó jónak érződött, és nem hinném, hogy rossz munkát végeztem. Volt egy srác, aki eléggé feltartott, és emiatt még egy garnitúra abroncsot fel kellett használnom. Mikor ezredek, századok és tizedek választanak el minket egymástól, akkor minden lehetőséget meg akarsz ragadni a fejlődésre, így nem hibázhatsz. Mikor tehát ilyen történik és csak egy szett gumi áll a rendelkezésedre amin nyomhatod, az határozottan hátrányosan érint. Egy kicsit idegesítő ez, ugyanis úgy éreztem, hogy a hatodik, az ötödik vagy esetleg jobb hely is meglehet.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak a 9. helyről rajtoló Norris.

Az elveszett garnitúra hiánya, akkor ütött vissza igazán, mikor a Q3-ban a hibázó Sergio Pérez némi kaviccsal gazdagította az aszfaltot. Így annak minősége rosszabb lett az utána érkezőknek.

,,Volt egy kis sóder a 13-as kanyarban. Valaki azt mondta, hogy Pérez megforgott ott, vagy ilyesmi, és úgy hiszem én voltam az első aki utána próbálkozott. A második próbálkozás során úgy tűnt, hogy senki sem tudott igazán javítani, nem tudom, talán egy kicsit szelesebb is lett az idő. Így ez már késő bánat. Az új szettet inkább az első próbálkozásra kellett volna feltenni, és nem a másodikra. Sosem lehet előre tudni, és hát most nem volt szerencsénk. Ennek a fő oka pedig a Q1-es forgalom volt.” – tette hozzá Norris.