back to top
KezdőlapFormula 1Norris szembement csapata kérésével, majd a sprintversenyeket becsmérelte

Norris szembement csapata kérésével, majd a sprintversenyeket becsmérelte

-

Lando Norris bár az első helyen fordult rá a célegyenesre a Katari Nagydíj sprintversenyének utolsó körében, mégsem nyerte meg a versenyt, hanem átadta a győzelmet csapattársának, Oscar Piastrinak. Mint elmondta, mindenféle rossz érzés nélkül törlesztette adósságát.

A célvonal előtti félrehúzódás egy gesztus volt Norristól Piastri felé, akitől négy héttel ezelőtt ajándékba kapott egy sprintgyőzelmet Interlagosban. A McLarenek a brazíliai hétvége rövid futamán szintén kettős vezetést őriztek, az ausztrál pilóta pedig akkor az egyéni címre még esélyes csapattársa érdekében cselekedett, hogy ezáltal eggyel több pontot dolgozhasson le a Max Verstappennel szembeni hátrányából.

Ismerve, hogy a Magyar Nagydíjon még a csapata unszolása után is mennyire nehezére esett Norrisnak, hogy félreálljon Piastri elől és előre engedje az addig nála gyorsabb, a vezetést csak a bokszkiállások időzítése miatt elveszítő csapattársát, most váratlanul jött ez a nemes gesztus a brittől – akit ezúttal lebeszélni próbált a mérnöke a helycseréről, mivel a két McLaren nyakán ott loholt George Russell és a többi üldöző.

Az alábbi videó tanúsága szerint még az utolsó kanyart követően is azt kérték a rádióban Norristól, hogy az aktuális sorrend szerint érjenek célba.

„Egy kicsit szorosabb volt annál, mint amit szerettem volna, de már Brazília óta terveztem [hogy visszaadom]. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, bár kicsit necces volt. A csapat azt javasolta, hogy ne csináljam, de úgy éreztem, hogy megúszhatjuk, és így is történt. De egyáltalán nem bánom. Nem azért vagyok itt, hogy sprintversenyeket nyerjek, hanem azért, hogy versenyeket. Na meg bajnokságot, de ez nem a tervek szerint alakult” – nyilatkozta a leintés után Norris, aki Las Vegasban veszítette el matematikai esélyét a világbajnoki címre.

Szavaival a Forma-1-ben 2021 óta létező sprintversenyek értékét minősítette le, amelyeket a sport vezetői szeretnének egyre fontosabb betételemként beállítani, ám az azon győztes versenyzők rendre célzásokat tesznek arra, hogy a 100 kilométeres távra kiírt, immár nyolc pontot érő, semmiféle történelmi presztízzsel nem rendelkező rövid futamok súlytalanok számukra. Valószínűleg egy tényleges futamgyőzelemről Norris ezúttal is sokkal nehezebben tudott volna lemondani.

Helycsere ide vagy oda, a McLaren kihozta a maximálisan megszerezhető 15 pontot a szombatból, s mivel a Ferrari a két autójával összesen 9 pontot szerzett, a két csapat között 30 egységre nőtt a különbség. Ha vasárnap legalább további 15-tel többet gyűjtenek a Ferrarinál, és egyidejűleg a Red Bull nem hoz rajtuk 23-at, akkor már itt Katarban, egy futammal a szezon vége előtt megünnepelhetik a konstruktőri címszerzést – ami 1998 óta az első lenne a wokingi csapatnak.

Pérez elfelejtette, hogy autóversenyen van? – egymásnak mondott ellent ő és Horner