back to top
KezdőlapFormula 1Norris reméli, hogy a McLaren mindenhol versenyképes lesz

Norris reméli, hogy a McLaren mindenhol versenyképes lesz

-

Lando Norris reméli, hogy az elkövetkezendő helyszíneken is versenyképes lesz a McLaren.

Ugyan a legfőbb csatát a Ferrari ellen vívja a wokingi csapat, ám az elmúlt két verseny kapcsán „ligát váltottak”. Kettős győzelmet ünnepelhettek ugyanis Monzában, míg Szocsiban a pole pozíciónak örülhettek.

A brit versenyző szerint a hátralévő pályák közül az austini és a mexikói aszfaltcsík feküdni fog az autójuknak, viszont abban bízik, hogy a többi helyszínen sem lesz gondjuk.

,,Remélem mindenhol versenyképesek leszünk. Ám az olyan helyek, mint Amerika jót tesznek majd nekünk. Abu Dhabi tavaly feküdt az autóknak, ám idén talán már nem ez lesz a helyzet, mert változtattak a pálya vonalvezetésén. Így talán nem lesz kedvező nekünk. Mexikóban elég erősek lehetünk, viszont ezt így innen most nehéz megmondani. Oroszországban nem számítottunk arra, hogy jók leszünk, ugyanakkor Zandvoortban sem gondoltuk volna, hogy olyan rosszul teljesítünk. Még most, a szezon vége felé is tanuljuk a konstrukciót, még mindig kutatjuk azt, hogy mitől lesz valahol gyorsabb vagy épp lassú.” -nyilatkozta Norris a Motorsport.com-nak.