Lando Norris hamarosan eljut arra a pontra, hogy a kiesései már nem csak az adott futamát teszik tönkre, hanem a rákövetkezőre is negatív hatással lesznek, hiszen akkumulátorból máris felhasználta az engedélyezett mennyiséget.
A tavalyi szezon bajnoka Monacóban az akkumulátorral kapcsolatos meghibásodás miatt volt kénytelen feladni a futamot, két héttel korábban Montrealban pedig a váltója mondta fel a szolgálatot. Ehhez még vegyük hozzá a sanghaji futamot, ahol elrajtolni sem tudott egy erőforráshiba miatt, és az jön ki, hogy Norris az eddigi versenyek felén műszaki okokból nullázott – nagyot fordult a világ a címvédővel, aki a megelőző három szezonban összesen egyetlen alkalommal, tavaly Zandvoortban esett ki technikai meghibásodás miatt.
Norris a monacói futam után párhuzamba is állította magát George Russell-lel, akit a Mercedesnél szintén több probléma sújt, mint a csapattársát. Bár a McLaren pilótája elsősorban a műszaki hibák előfordulására gondol, Russellt azért változatos balszerencsés esetek érték már utol idén, például most vasárnap is.
„George-nak sem az idei a legjobb szezonja. Úgy tűnik, mi ketten eléggé szenvedünk. Elég sok gond van eddig a Mercedesszel, de Oscarnak [Piastri] kevesebb, mint nekem, Kiminek [Antonelli] pedig kevesebb, mint George-nak. Néha az élet már csak ilyen. De én ebben csak annyit tehetek, hogy igyekszek mindig a legjobbamat nyújtani, amikor kihajtok a pályára” – idézi Norrist a Motorsport.
„A baj csak az, hogy már a harmadik akkumulátoromat használom, szóval innentől minden további büntetéssel jár majd. Úgy tűnik, mostanában minden hétvégén történik valami, de nem csak a McLarennel, hanem a Mercedesszel is. Jobb munkát kell végeznünk közösen, mert ez így jelenleg nem elég jó.”
Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője számára hat futam alatt már kirajzolódott a trend: mint rámutat, a Mercedes gyári csapatának autói idén eddig jóval kevesebb az erőforrásból fakadó meghibásodással szembesültek, mint ők maguk, akik szintén a csillagos márka motorjait használják. Az olasz szakember szerint az új szabályok mellett pedig egyértelműen hátrányban van az, aki nem házon belül gyártja a motorjait.
„Ezt megelőzően még sohasem éreztük, hogy ügyfélcsapatként hátrányos helyzetben vagyunk. De a félreértések elkerülése érdekében gyorsan tisztáznám is: ez nem azért van, mert hátrébb állnánk a fontossági sorrendben a Mercedes HPP számára” – mondta Stella.
„Hanem azért, mert kevesebb lehetőségünk van az integrációra, hogy ugyanazon az ütemterven haladjunk a megbízhatósági problémák megoldásában vagy az erőforrás teljesítményének kiaknázásában. Nem tudjuk ugyanúgy összehangolni a munkát a létesítmények használatakor, és nem tudunk olyan, a karosszériát érintő kísérleteket végezni, amelyekhez egy gyári csapat az erőforrást is hozzákapcsolhatja.”
