back to top
KezdőlapFormula 1Norris szerint a McLaren harmadik lehet a konstruktőrök bajnokságában

Norris szerint a McLaren harmadik lehet a konstruktőrök bajnokságában

-

A McLaren jól kezdte az idei szezont, Lando Norris egyből dobogón indított, és mindkét versenyzőjük pontot szerzett. Egy héttel később újra sok pontot szereztek, majd Magyarországon Carlos Sainz szerzett pontokat, ezzel is megmutatva, hogy a brit csapat jó formában van.

2019 óta a középmezőny többi tagjának újra számolniuk kell a McLarennel, és komolyan kell őket venni. Végeredményben a csapat tavaly negyedik lett, most pedig a harmadik helyen tanyáznak a konstruktőrök bajnokságában. Jelen pillanatban az is tény, hogy a Ferrari maga alatt teljesít, és így már lehet hinni abban, hogy ez pozíció megőrizhető a teljes idei szezonban. Lando Norris mindenesetre optimista, és ezt el is mondta a Skynak:

„Egyértelműen harcban vagyunk érte, de nehéz ezt még megítélni. Az év első két futama extrém jó volt. Túl is teljesítettünk bizonyos értelemben, sok autót legyőztünk azok közül, amelyek gyorsabbak nálunk. Lehet ugyan, hogy ők gyorsabbak mint mi, de jobb munkát végeztünk a stratégia terén és a verseny alatt, nem ütköztünk, és nem szedtünk össze büntetést. Felülmúltuk önmagunkat, jobban teljesítettünk mint amit a tempónk mutat.”

Norris persze tisztában van vele, hogy egy remek évkezdet még nem garancia az év hátralévő részére. Ilyen értelemben Magyarországon már reálisabb volt a kép a McLaren képességeit illetően. Erről így vélekedett:

„Magyarország már reálisabb eredményeket értünk el, és talán én sem tudtam felmutatni mindent. Hibáztam a rajtnál, és emiatt rossz helyzetbe kerültem, és nem ott voltam, ahol akartam. Ugyanakkor jól tudunk majd harcolni idén. Tavaly a top három csapat meglógott, a többiek pedig harcolhattak a negyedik helyért. Most már jobb helyzetben vagyunk, és ott lehetünk, küzdhetünk, és talán vissza is eshetünk a negyedik helyre.”

Ennek ellenére a fiatal brit pilóta eltökélt abban, hogy a csapatával a lehető legjobb, számukra elérhető konstruktőri helyet hozzák el.