back to top
KezdőlapFormula 1Norris továbbra is úgy véli, neki kellett volna az élről rajtolnia Katarban

Norris továbbra is úgy véli, neki kellett volna az élről rajtolnia Katarban

-

Lando Norris úgy érzi, egy hatalmas ziccert hagyott ki azzal, hogy hibázott a katari versenyhétvége során.

Jól mozgott a McLaren a lusaili pályán, mivel mindkét versenyző az élmezőnyben találta magát. Az időmérőn a brit versenyző kiszélesítette a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkot, így törölték körét, csakúgy, mint Oscar Piastriét. A sprintnapon is hibázott a 23 éves fiatal, így újonc csapattársa előtt megnyílt a lehetőség, amivel élt is. Az ausztrál megnyerte a sprintversenyt, míg Norris csak a dobogóra állhatott fel.

Vasárnap ismét Piastri végzett elől, bár a versenyen a brit gyorsabbnak bizonyult. A harcot a két versenyző között nem engedte a McLaren, így a 22 éves fiatal látta meg előbb a kockás zászlót.

Austinban Norris továbbra is úgy érezte, hogy egy fontos lehetőséget szalasztott el. Véleménye szerint a COTA-n már nem lesznek annyira versenyképesek, így hasonló eredményre nem igazán számít.

„Nem tudok már ezen változtatni, de a különbségek olyan elenyészőek. Ami az egészet még rosszabbá teszi az az, hogy nem könnyen ugyan, de nekem kellett volna a pole pozícióban lennem mindkét alkalommal. Szombaton mindenképpen, ám a vasárnapira már nem annyira. A legrosszabb esetben elsőnek vagy másodiknak vagy másodiknak és elsőnek kellett volna lennem. Mikor rájöttem, hogy mi lehetett volna és mit tudtam volna tenni, továbbá milyen volt a versenytempónk vasárnap…. gyorsabban előztem, mint a Red Bull. Úgy érzem, kihagytam egy lehetőséget. Viszont sok olyan futam volt, ahol nem hibáztam és jól teljesítettem” – foglalta össze a 23 éves pilóta.

Norris ugyanakkor biztosította a szurkolókat arról, hogy tanult a hibáiból, és igyekszik nem elkövetni újra azokat:

„Nyilvánvalóan mindig a rossz versenyeket kapják fel az emberek. Igen, azokat a hibákat én követtem el. Frusztrált is voltam. Ugyanakkor továbbléptem, és igen, ez bárkivel megtörténhet. Megpróbálok tenni azért, hogy legközelebb ilyen ne forduljon elő.”

Forrásgpblog.com