KezdőlapFormula 1Norris: Verstappen a pályán előzött, ezért nem érdemelt volna büntetést

Norris: Verstappen a pályán előzött, ezért nem érdemelt volna büntetést

-

Lando Norris szerint Max Verstappen még a pályán ment el Lewis Hamilton mellett, ezért nem feltétlenül kellett volna visszaengednie ellenfelét.

A vasárnapi futam óta témát szolgáltat a pályahatár, annak betartása valamint betartatása. A bahreini aszfaltcsíkon a 4-es kanyar volt a hétvége sarkalatos pontja, ugyanis a különböző eseményeken, különböző módon tekintett a versenyigazgatóság az adott szakaszra. A versenyzők és a csapatok tisztában voltak azzal, hogy a szabadedzéseken és az időmérőn körelvétel jár azért, ha valaki ott kiszélesíti a pályát, míg a futamon ezt nem vették olyan szigorúan.

Az 56 körös viadal vége felé a Red Bull felhívta holland versenyzője figyelmét arra, hogy ellenfele kiszélesíti az említett kanyart, így ha ő megteheti, akkor Verstappen is tegyen így. A 23 éves pilóta viszont nem értette, miképp is lehetséges ez a korábbiak tudatában. Mikor megtette amit a csapata kért, az alakulat rászólt, hogy inkább mégse menjen ott ki, ugyanakkor Hamilton is megkapta ezt a Mercedestől, mivel ő túl sokszor, szám szerint 29-szer szélesítette ki ott a pályát.

Az 53. körben előzésre szánta el magát a holland, viszont úgy tűnt, hogy a manőver végét az ominózus helyen tette meg. A szabályok szerint az előzést a pálya határain belül kell végrehajtani, ezért is javasolta azt Michael Masi a Red Bullnak, hogy adják vissza a pozíciót, ha nem akarnak büntetést.

Szerdán az esetre streamelés közben a McLaren brit pilótája is ránézett, miután rajongói kérték ezt. A futam összefoglalóját nézve Norris elmondta, hogy szerinte nem kellett volna visszaadnia Verstappennek a helyet, ugyanis a hétszeres világbajnokot még a pályán előzte meg.

,,Nem hinném, hogy Maxnek ezért büntetést kellett volna kapnia , ugyanis az előzést már azelőtt végrehajtotta, mielőtt lement volna a pályáról.”magyarázta a 21 éves pilóta, miközben a felvételt nézte.

Ugyanakkor Norris egy másik szemszögből is megvizsgálta a helyzetet, majd így folytatta:

,,Nézzétek, mérföldekkel van előtte. Max autója csak túlkormáyzottá vált. Ha Max egy kicsit elemeli és nem teljes gázzal megy, akkor a pályán maradhatott volna. Akkor volt túlkormányzott az autója, mikor már előtte volt, és így ment ott le. Véleményem szerint nem azzal fejezte be a manővert, hogy ott kiszélesítette. Ugyanakkor ez elég trükkös. Valószínűleg beszélni fogunk erről pár hét múlva a következő versenyzői ülésen.”

A chatet olvasva a brit pilóta felfedezte, hogy páran azt írták, Hamilton terelte le Verstappent, ezért kellett ott szélesre vennie az ügyet. Norris azonban elmagyarázta, hogy ez miért nem lehetséges:

,,Nem, nem csinált ilyet. Miről beszéltek? Lewis nem volt olyan pozícióban, hogy lekényszerítse őt a pályáról. Maxé volt az irányítás. Nem szoríthatsz le úgy valakit, ha mögötte vagy. Ha Lewis hozzáért volna abban a pozícióban Max autójához, akkor vagy megforgott volna, vagy pedig ütköztek volna. Ezt nem csinálhatod. Lewis nem tessékelte őt ki, mert ott nem tudta.” – elemezte ki a látottakat a McLaren ifjonca.