KezdőlapFormula 1Nyílt levélben kívánt boldog ünnepeket a Mercedes

Nyílt levélben kívánt boldog ünnepeket a Mercedes

-

A Mercedes egy nyílt levél keretin belül foglalta össze az idei évet, és kívánt boldog ünnepeket.

A 2020-as szezon főszereplője a csillagosok mellett a koronavírus lett, ami jócskán megnehezítette a sportág és a világ életét. Márciusban még reményekkel indult el az új évad, ám az Ausztrál Nagydíj csütörtöki napján máris felütötte a fejét a probléma. A McLaren egyik munkatársa pozitív tesztet produkált, így a csapat úgy határozott, hogy visszalép az indulástól. Este összeültek az alakulatok és a Forma-1 irányítói, hogy megvitassák a hétvége programját. A mérleg nyelve azonban a folytatás felé billent, ám Ola Källenius felhívta Toto Wolffot, és megkérte arra, hogy változtassa meg a szavazatát. Így maradt el az Ausztrál Nagydíj, és szép sorban a többi helyszín is becsatlakozott ebbe a körforgásba.

A világ egy ideig megállt, a csapatok előrehozták a nyári szünetben kötelező leállást, majd létrejött a Project Pitlane nevezetű program, minek keretein belül az istállók a mérnöki szaktudásukkal segítették az egészségügy munkáját.

Júniusban viszont visszatért az F1 Ausztriába, majd ezután sikeresen lebonyolítottak még 16 futamot. Létrejött a #WeRaceAsOne kampány, amivel az elnyomás és megkülönböztetés ellen, és az elfogadás mellett állt ki a sportág.

Ebben az évben a Mercedes és Lewis Hamilton vehette át a legnagyobb trófeát, miközben a koronavírus szele őket is közelről megérintette.

Az évre reflektálva és köszönetet mondva tett közzé a csapat egy nyílt levelet, melyben leírják, milyen is volt számukra ez a furcsa esztendő:

,,A mi Mercedes családunknak,

A 2020-as szezon olyan volt, mint eddig semmi más. Egy év, ahol a két F1-es címnél sokkal több forgott kockán. Voltak olyan pillanatok, mikor úgy éreztük, az idő megállt, és azon tűnődtünk, hogy vajon mikor térhetünk vissza a versenyzéshez.

Miközben a világ körülöttünk megváltozott, a célunk ugyanaz maradt – történelmet írni az F1-ben és megnyerni a történelmi bajnokságokat. Ám ennél többet értünk el ebben az évben, egy felbukkanó új és nagyobb cél miatt. Szolgáltuk a közösséget azzal, hogy a mérnöki szenvedélyünket életmentő felszereléssé és segítségnyújtássá formáltuk át azokon a területeken, ahol erre a legnagyobb szükség volt. Kiálltunk az igazságtalanság és az egyenlőtlenség ellen, valamint ígéretet tettünk arra, hogy jobbak leszünk és segítünk egy elfogadóbb F1-et létrehozni, és ennek mentén egy erősebb csapatot felépíteni.

És ezen a semmihez sem fogható szezonon keresztül, mindig ott voltatok velünk, és tovább segítettetek minket a jó és a rossz napokon. Köszönjük ezt.

Reméljük, hogy az ünnepek alatt ki tudjátok használni az időt arra, hogy a családotokkal és a barátaitokkal legyetek. Ám ha nem tudtok, akkor emlékezzetek arra, hogy van itt egy csodálatos rajongói közösség – tele kedvességgel, vigasztalással és társasággal.

A következő néhány hétben ugyan még fogunk posztolni a közösségi médiás felületeinkre, viszont a megszokottnál csendesebbek leszünk, ugyanis időre van szükségünk ahhoz, hogy elmélkedjünk és feltöltődjünk. 

Boldog ünnepeket és boldog új évet. Találkozunk 2021-ben.”