KezdőlapFormula 1Oszaka polgármestere szeretne egy japán utcai versenyt a Forma-1-ben

Oszaka polgármestere szeretne egy japán utcai versenyt a Forma-1-ben

-

Japán harmadik legnépesebb városának polgármestere egy mesterséges szigeten szeretné megrendezni Japán első utcai versenyét a Forma-1-ben. A sziget, ami otthont adhatna az utcai versenynek, fogja majd megrendezni a 2025-ös World Expot.

Egy csütörtöki sajtótájékoztatón a polgármester, nevezetesen Hirofumi Yoshimura elmondta, hogy ragaszkodnának egy újabb Japán Nagydíjhoz, amit a Yumeshima szigeten rendeznének meg, ami az Oszakai-öbölben található. Yoshimura támogatókat keres, akik szívesen hozzájárulnának a pálya és a pálya melletti kaszinó építéséhez.

„Ha befektetőket tudnánk szerezni, akkor olyan dolgokat érnénk el velük, amiket per pillanat nem tudunk megvalósítani,” – véli Oszaka polgármestere. „Egy utcai versenyt viszont képesek lennénk megrendezni a szigeten. Eléggé nehéz lenne leaszfaltozni egy pályát, ezért szeretnénk inkább utcai versenyt rendezni.”

Ha Osaka tényleg csatlakozna a száguldó cirkusz versenynaptárához, akkor tényleg első ízben rendezhetnének utcai versenyt Japánban. A Japán Nagydíjat Szuzukában rendezik 1987 óta. Szuzukán kívül még Fujiban és Okayamai aszfaltcsíkon rendeztek még Japán Nagydíjat.

A Szuzukai pálya 2021-ig biztosan tagja a lesz a Forma-1 versenynaptárának, miután idén sikerült meghosszabbítaniuk a szerződésüket. A versenyek főszponzora a Honda lesz majd. Azonban legutoljára 2014-ben láthattunk japán versenyzőt hazai pályán versenyezni Kamui Kobayashi személyében.

Az 1967-es World Expot szintén egy mesterséges szigeten került megrendezésre Montrealban. Ezen a szigeten rendezik meg a mai napig a Kanadai Nagydíjat. Az Abu-Dhabiban található pályát is egy hasonló mesterséges szigeten építették fel.