back to top
2025. augusztus 24. 23:14

Hálálkodnak az F1-es csapatok az FIA-elnök kihívójának

Tim Mayer ringbe száll az FIA elnöki pozíciójáért, elhintett néhány részletet a kampányából, amiben önfeláldozás is van.

Antonellit ezzel a mondattal lökte a gödörbe Toto Wolff?

Antonelli hullámvölgybe került az első F1-es idényében. A Fit4Race alapítója a fiatal pilóták nehézségeiről beszélt.

Jelentkezzenek bátran a kínaiak, úgyis befogadja őket az F1

Az F1 mezőnyét bővítené az FIA elnöke, aki szerint egy komoly kínai érdeklődőt különösebb fennakadás nélkül befogadnának.

Egészen más áll Hamilton megdöbbentő kijelentése mögött, mint amit gondoltunk?

Lewis Hamilton valójában üzenni akart a Ferrarinak, amely nem figyel rá eléggé? Montoya szerint ez áll a hétszeres bajnok szavai mögött.

Tényleg azért temessék el szülők az F1-ben versenyző gyereküket, mert ez egy ilyen sport?

Az F1-ben régen több, ma már kevesebb a halálos baleset, a pakliban viszont mindig benne lesz. De emiatt nem is kell a biztonságra törekedni?

Félreállíthatják a kétszeres világbajnokot, hogy a McLaren pilótájának jövőre is legyen ülése

A fiatal tehetség idei szezonja a jelek szerint elegendő lesz ahhoz, hogy egy kétszeres világbajnok helyét vegye át új csapatában.

Meglepő beismerés az F1-es világbajnoktól: soha nem tudott beszélgetni egyet a legendás főnökével

Az F1 legendás alakja öt éven át volt az 1996-os világbajnok főnöke, utóbbi elmondása szerint pedig ez idő alatt egyszer sem beszélgettek.

Hamilton a nyáron súlyos döntést hozhat a pályafutásáról – véli a korábbi csapatfőnök

Lewis Hamilton első 14 futama a Ferrarinál a szenvedésről szólt, Günther Steiner pedig úgy látja, nem biztos, hogy lesz még ebben egy újabb év.
A Red Bull Adrian Newey által tervezett hypercarja a legendás pályán másodperceket képes verni a jelenlegi mezőny topautóira.
Daniel Ricciardo néhány nappal azután esett el, hogy először szerepelt nyilvánosan pályafutása F1-es fejezetének tavalyi lezárása óta.