Lewis Hamilton noha teljesen új közegbe csöppent a Ferrarinál, arra ügyelt, hogy személyes csapatát illetően olyan emberekkel vegye körbe magát, akiket régóta ismer. Ennek jegyében tért vissza fizioterapeutája, Angela Cullen is.
A McLarentől érkezett vélemények szerint idén még a 2024-esnél is többesélyesek lehetnek a versenyek az F1-ben, de Fernando Alonso nem látja a kihívók között az Aston Martint.
Pénteken már a bahreini közös tesztelés utolsó napját rendezik az F1-ben. Alábbi élő, szöveges beszámolónkban az egész nap során követjük a pályán zajló eseményeket.
A sportfelügyelői tisztségétől megfosztott Johnny Herbert furcsának találja menesztésének körülményeit, hiszen pár nappal a döntés előtt még elégedett volt a munkájával az FIA. Utána viszont valaki beszélt Mohammed Ben Sulayemmel.
Charles Leclerc úgy érzi, máris sok tudást magába szívott azáltal, hogy megfigyelte, milyen különbségeket tapasztal Lewis Hamilton a Mercedes és a Ferrari munkamódszerei között.
Az első napon még a McLaren, a másodikon azonban kissé váratlanul már a Williams zárta az élen a bahreini F1-es tesztet új versenyzője, Carlos Sainz révén – aki viszont legközelebb már csak az Ausztrál Nagydíjon vezet majd.