Sajtó: az Aston Martin Verstappen versenymérnökét nézte ki Newey utódjának, de kosarat kapott

A hírek szerint Adrian Newey vezeti a keresést egy új csapatfőnök után, aki leváltaná a mérnökzsenit ebben a pozícióban.

A Ferrari lesz a nyertese a két verseny törlésének?

A Ferrari az eredeti terveivel ellentétben már a következő futamon, Japánban bevetheti élesben a különleges, forgó hátsó szárnyát.

Egy különös véletlen végezte ki a Mercedes-motort mindkét McLarenben már a rajt előtt

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke egyelőre maga sem tudja mire vélni azt a furcsa jelenséget, ami Lando Norris és Oscar Piastri Kínai Nagydíjának is véget vetett még azelőtt, hogy az egyáltalán elkezdődhetett volna.

Korábbi szövetségese is Verstappen ellen fordult

Max Verstappen keményen kritizálta az új szabályokat a Kínai Nagydíj után, de nemcsak Toto Wolff, hanem egy másik csapatfőnök sem ért vele egyet.

Tükröződő F1-történelem: 20 évvel Schumacher búcsúgyőzelme után született új csillag Kínában

Michael Schumacher utolsó ferraris dobogóját most egy másik hétszeres bajnok, Lewis Hamilton első ferraris dobogója követte – az idei Kínai Nagydíj több szempontból is a húsz évvel ezelőtti, 2006-os sanghaji verseny tükörképének tűnt.

Majdnem óriásit balesetezett, végül a pontverseny 5. helyén találta magát a legkisebb csapat pilótája

Oliver Bearman kalandos Kínai Nagydíjat futott a Haasszal, és azt követően, hogy az első körben kis híján vétlen áldozata lett Isack Hadjar hibájának, a két élcsapat autói mögött jutott el a célig.

Antonelli apja elmondta, fiából világbajnok lehet-e az idén

Toto Wolff szerint Kimi Antonelli szüleié a fő érdem abban, hogy fiukból F1-es futamgyőztes lett, de Marco Antonelli, az olasz pilóta apja a Mercedest és annak főnökét méltatta.

Háború, bojkott, járvány, árvíz – mikor és miért törölt korábban futamokat az F1?

A bahreini és szaúdi F1-es futamok törlése kapcsán megnéztük, mikor és miért töröltek eddig versenyeket az F1 története során.
- Hirdetés -
A Mercedes csapatfőnökének véleménye az autók vezetése és a versenyzés milyensége kapcsán is szöges ellentétben áll a holland pilótáéval.
Lewis Hamiltonnak huszonhat versenyre volt szüksége a Ferrariban, hogy megszerezze első dobogóját a csapat színeiben. A hétszeres bajnok azt mondja, maga mögött hagyta a tavalyi nehézségeket és újra visszatért régi formája azt követően, hogy új versenymérnököt kapott, az autó építésénél pedig a csapat odafigyelt az ő igényeire is.
- Hirdetés -