Pierre Gaslyt szembesítették egy olyan játékkal a paddockban, amit kizárólag szerencsével teljesíthetett volna hibátlanul – ahol viszont kapott némi fogódzkodót, kiválóan felismerte riválisait testük apró részleteiről is.
A Forma–1-es versenyzők többsége igyekszik a lehető legtávolabb tartani a nyilvános szerepléstől a legközelebbi hozzátartozóit, de a feleségek és barátnők között is akadnak olyanok, akik egyáltalán nem ódzkodnak a rivaldafénytől.
De az is benne van a pakliban a korábbi F1-es pilóta szerint, hogy Lewis Hamilton lesz az, aki bedobja a törölközőt. A maranellóiaknak szerinte mindkét esetre megvan a forgatókönyve.
Max Verstappen elárulta, hogy az FIA elfogadta kérelmét a korábban választott rajtszámának megváltoztatására – de végül nem a 69-es fog felkerülni a Red Bulljára.
Noha akkor még egyetlen vb-címet sem nyert a Ferrarival, Michael Schumacher a maranellóiak versenyzőjeként már óriási sztárnak számított Olaszországban, ennek pedig megvoltak a maga árnyoldalai.