A Ferrari két különleges szárnyat is felrakott autóira a Kínai Nagydíj hétvégéjének kezdetén, és bár a figyelmet a hátsó légterelő forgó eleme vonta el, ennél is érdekesebb, hogy mi történt a másik, a glóriára szerelt apró elemekkel.
Örökre emlékezetes pillanatot élhetett át Peter Bonnington a Kínai Nagydíj dobogóján, majd arról is nyilatkozott, miben más együtt dolgozni Kimi Antonellivel és Lewis Hamiltonnal.
Max Verstappen küzdelmes Kínai Nagydíjat zárt kieséssel, amit követően ismét kiakadt a Forma–1 jelenlegi szabályaira, és mindenkire, aki szereti. Hangsúlyozza, véleményét nem az diktálja, hogy visszaesett a Red Bull teljesítménye.
Amikor Lewis Hamilton a Mercedes versenyzője volt éveken át, érthető módon nem szívesen beszélt arról, miből fakadt a csapat rendszeres kvalifikációs fölénye. Most a Ferrari színeiben azonban már nincsenek ilyen fenntartásai, simán felfedte, hogy mikor tekeri fel a motorját korábbi csapata.
Mercedes kettős győzelmet és hatalmas csatákat hozott a Kínai Nagydíj, amelyen a két McLaren el sem tudott indulni, Max Verstappen pedig 10 körrel a vége előtt kiesett.
A szezonnyitóhoz hasonlóan a Kínai Nagydíjra is a Mercedes foglalta be az első rajtsort, ezúttal viszont Kimi Antonellinél landolt a pole-pozíció, miközben a végén George Russell az aggasztó műszaki problémája ellenére is megérkezett a második helyre.
Pont nélkül maradt mindkét Red Bull a Kínai Nagydíj sprintversenyén. Max Verstappen szombat délelőttjét a rossz rajt pecsételte meg, Isack Hadjarnak pedig akkor szállt el minden esélye, amikor pozíciót veszített csapattársával szemben.
George Russell ellenállt az ismét remekül rajtoló Ferrarik által jelentette nyomásnak a Kínai Nagydíj sprintversenyén, így újabb győzelmet húzott be a 2026-os szezon kezdetén a Mercedesszel.