back to top
2026. január 17. 12:01

Egy hónap alatt előléptették, Norris helyettese lett az F2-es bajnokból

A McLaren bejelentette új tartalékpilótai felállását a Forma–1-es szezon előtt, egyelőre ez Leonardo Fornaroli legjobb esélye arra, hogy debütáljon a királykategóriában.

Sajtó: Fennakadás van az egyik új F1-es szabály körül, engedményt kapnak a csapatok

Ritkán emlegetett, de az egyik legfontosabb része a Forma–1 idéntől érkező új technikai szabályainak az üzemanyaggyártók szerepe, akiknek teljesen új keverékeket kell készíteniük a motorok számára. Német lapértesülések szerint azonban a felkészülés lassabban halad a vártnál.

Véget ért az utóbbi évek legmérgezőbb F1-es kapcsolata

Az Alpine Forma–1-es csapata bejelentette, hogy elváltak útjaik Jack Doohannel, aki tavaly a szezon egy részében versenyzett is az egyik autójukkal.

Megismétlődhet Alonso pályafutásának egyik nagy tragédiája?

Az Aston Martin papíron akár már az idén sikeres lehet, ám akad több olyan tényező is, ami arra utal, hogy komoly hátrányokat kell majd leküzdeniük az F1 új szabályrendszerében.

Gyerekei kérték – Grosjean újra kezében fogta az életét megmentő sisakot

Romain Grosjean örökké hálás a sisakját gyártó Bellnek és a versenyfelszerlésének más darabjait biztosító Alpinestars-nak, hogy megmentették az életét 2020-as bahreini bukásakor.

Norris felidézte, az aggodalmon túl milyen képek pörögtek le a fejében a siker küszöbén

Norris részletesen beszélt arról, hogy a vb-címét eredményező Abu-dzabi Nagydíj végén mi minden futott át az agyán.

Az Alpine azt ígéri Colapintónak, hogy kap elég időt

Az Alpine csapatának egyik irányítója azt mondta, tudják, hogy Colapinto teljesítménye ingadozik, de adnak neki elég időt a bizonyításra.

A Mercedes elismerte, talán túl sokat elemzett a kísérletezés helyett

A Mercedes prominens mérnöke beszélt arról, hogy a csapat mit rontott el a szemléletmódjával az elmúlt években.
Alapvetően az várható, hogy az F1 csapatinál 2027-ben elérhető ülések legalább felét be kell tölteni idén.
Sainz szerint a nyilvánosság nagy része csak tavaly fogta fel, milyen nehéz a csapatot váltó versenyzők dolga az F1-ben.