back to top
2026. január 12. 17:25

A McLaren nem ér rá folytatni Norrisszal a Häkkinen-féle hagyományt

Még a brit politikában is téma lett, hogyan kellene folytatnia a McLarennek a dupla bajnoki címszerzés megünneplését, a csapat azonban lehangoló üzenetet küldött mindazoknak, akik a közútra kihajtó F1-es autó látványában reménykedtek.

Titokzatos képeken mutatja meg tesztelő autóját az Audi

Pénteken idei első csapatként az Audi vitte pályára új autóját egy barcelonai filmforgatási nap keretében. Az eseményekről eleinte csak pár távoli felvétel került napvilágra, távolból, ismeretlenek által készítve, a nap végén azonban maga a csapat is közzétett egy galériát, a képeken pedig félig-meddig az autó is látszik.

Eldőlt, hol folytatja idén Verstappen versenymérnöke

Ez a holtszezon pilótafronton minimális mozgást hozott a mezőnyben, így az idényzáró óta a legnagyobb figyelem a legismertebb versenymérnök, a Max Verstappennel dolgozó Gianpiero Lambiase sorsát övezte.

Az év első F1-es elengedése: az ügyfélcsapat máris félreállt a Ferrari útjából

Amikor már majdnem teljessé vált az idei Forma–1-es autóbemutatók naptára, és elkezdhettük volna megjegyezni az időpontokat, egy korábban lefixált dátum még megváltozott.

Rendhagyó autóval érkezhet az első idei tesztre a Red Bull

Bár ebben az előszezonban az új szabályok miatt szokatlanul sok tesztlehetőséget kapnak a csapatok, sajtóértesülések szerint a Red Bull ezúttal már az első napon felfedheti a lapjait.

Így készül: a Ferrari – ritka betekintés egy F1-es csapat motorrészlegébe

A Forma–1-es csapatok ritkán mutogatnak részleteket a gyáruk falaink belül zajló munkáról, de a Ferrarinál most két szerelő egy művészileg sem utolsó videóban mesél a motorok építéséről és felkészítéséről.

A Red Bull ki akarta rúgni Pérezt a szezon közepén; elterelésnek használta a teljesítményét

Sergio Pérez úgy véli, a Red Bull a saját botrányairól akarta elvenni a figyelmet az ő teljesítményének taglalásával, miközben ő végig tudta, hogy nem ő a gond.
Sergio Pérez szerint az F1 legjobb és legnehezebb munkája volt az övé a Red Bullnál töltött négy éve alatt, és úgy véli, ha egyben marad az energiaitalos csapat, tíz éven át is dominálhatott volna.
Az F1 elmúlt 60 évének legnagyobb szabályváltozására készülvén több csapat is bemutat valamit januárban, illetve Barcelonában pályára gurulnak az új autók, még ha nem is a megszokott módon.