A 2026-os Forma–1-es motorokkal kapcsolatban nemrég nyilvánosságra került trükközés nyomán az FIA a tesztek kezdete előtt találkozóra hívja a sport öt motorgyártóját – a várakozások szerint azonban a szezonrajtig már nem tud olyan megoldás születni, ami garantálná az egyenlőséget a mezőnyben.
Ahogy azt az Audi előzetesen bejelentette, január 9-én filmforgatási napot tart a barcelonai pályán, ezzel a mezőny egyik új istállója lett az első, amely pályára vitte autóját 2026-ban. Az első titokban készített felvétel is megérkezett, így már hallható a német gyártó első F1-es motorjának hangja is.
A Forma–1-es csapatok ritkán mutogatnak részleteket a gyáruk falaink belül zajló munkáról, de a Ferrarinál most két szerelő egy művészileg sem utolsó videóban mesél a motorok építéséről és felkészítéséről.
Sergio Pérez úgy véli, a Red Bull a saját botrányairól akarta elvenni a figyelmet az ő teljesítményének taglalásával, miközben ő végig tudta, hogy nem ő a gond.
Sergio Pérez szerint az F1 legjobb és legnehezebb munkája volt az övé a Red Bullnál töltött négy éve alatt, és úgy véli, ha egyben marad az energiaitalos csapat, tíz éven át is dominálhatott volna.
Az F1 elmúlt 60 évének legnagyobb szabályváltozására készülvén több csapat is bemutat valamit januárban, illetve Barcelonában pályára gurulnak az új autók, még ha nem is a megszokott módon.