back to top
2025. december 06. 19:31

Hamilton végigjátszotta az interjúskálát 2025-ben: a szezonzárón már csak bólogat a kérdésekre

Las Vegas és Luszail után Abu-Dzabiban zsinórban a harmadik versenyhétvége időmérőjén is elakadt a Q1-ben Lewis Hamilton – a csalódást keltő lezárás után pedig újabb szintre emelte, vagy éppen süllyesztette a médiával való kommunikációjának verbális elemét.

Csalóka eredmények – Verstappen valójában közelebb van Norrishoz, mint az elsőre tűnhet

Van, ami torzította a holland eredményét, ugyanakkor jelen állás szerint Norrisnak akkor sem kell izgulnia, ha Verstappen legyőzi őt.

Drasztikus intézkedést hozott a McLaren: elkülönítette egymástól Norrist és Piastrit

A McLaren nemcsak a sajtó képviselőitől, hanem egymástól is távol tartja két, egyaránt az idei világbajnoki címre pályázó versenyzőjét.

Verstappen is „agyatlanozott” egyet a katari Antonelli-ügyben

Kimi Antonelli elmondása szerint néhány nap alatt túltette magát a Katari Nagydíj után teljesen megalapozatlanul rá zúduló online támadásokon, és még Max Verstappen is ellátta őt egy jó tanáccsal.

Verstappen „tönkre fogja tenni” a „nagyképű” Norris álmait

Az F1 korábbi vezére szerint Norris és Verstappen között dől el az idei vb-cím Abu-Dzabiban (matematikailag Oscar Piastri is harcban van még), méghozzá utóbbi javára.

Hamilton szavai ellenére már nem a sajtó tehet arról, hogy rossz a Ferrari?

A Ferrari csapatfőnöke mintha másként állna ehhez a kérdéshez, mint ahogyan akkor állt, amikor az olasz sajtó a menesztéséről cikkezett.

Norris a lázadó, Verstappen a sötét lovag – libabőrös kedvcsináló Abu-Dzabi előtt (videó)

Max Verstappen Sith-lovagként üldözi Lando Norrist, majd összecsapnak a fekete égbolt előtt. Ez akár egy Star Wars-film nyitójelenete is lehetne, de nem az, hanem az egyik tévécsatorna zseniális promója az Abu-dzabi Nagydíjr

Utolsó futamára készül jelenlegi nevén az F1-es csapat, jövőre máshogy fogják hívni

Szakítanak a névadó főszponzorral, így értelmeszerűen változni fog a nevük is.

Ez a menetrend az F1 elképesztő izgalmakat ígérő szezonzárójára

Az F1 utolsó állomása az Abu-dzabi Nagydíj, ahová Lando Norris utazik favoritként, és egy 3. hely már automatikusan az ő vb-címét jelentené.
Immáron biztos, hogy a Ferrari nyerte meg a 2025-ös kerékcsere-bajnokságot, matematikailag is behozhatatlan előnnyel rendelkeznek.
Háromesélyes világbajnoki döntőre készül a Forma–1 az Abu-dzabi Nagydíjon, ami igazi kuriózum, különösen az utóbbi évtizedeket tekintve. Bár Lando Norrisnak elég a dobogón végeznie ahhoz, hogy Max Verstappennek és Oscar Piastrinak ne legyen esélye befogni őt, a múltbeli végjátékokban ez nagyon ritkán sikerült az éllovasnak.