Max Verstappen pénteken még a leggyorsabb volt egy körön, az időmérőn viszont már 5 tizedet kapott a McLarentől. Mindez azonban nem a véletlen, hanem sokkal inkább a Red Bull műve.
Tavaly itt nyerni tudtak, de Leclerc szerint az idén messze vannak ettől, ám ha mégis csatázhatnak majd a McLarenekkel és Max Verstappennel, akkor egy dolog az ő malmukra hajthatja a vizet.
Míg a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén a partvonalra állított versenyzők közül többen is a bokszutcai irányítóközpontból figyelték a történéseket, hogy új szakmai tapasztalatokat gyűjtsenek, a Mercedesnél George Russell hozzájuk képest is egészen különleges szerepkörbe bújt.
Változtatott a korábbi döntésén a wokingi istálló, aminek Lando Norris örülhet, de Piastrinak sincs oka bánkódni, hiszen a csapat szerint legutóbb részben ő volt a hunyó.