back to top
2026. március 17. 21:48

Tükröződő F1-történelem: 20 évvel Schumacher búcsúgyőzelme után született új csillag Kínában

Michael Schumacher utolsó ferraris dobogóját most egy másik hétszeres bajnok, Lewis Hamilton első ferraris dobogója követte – az idei Kínai Nagydíj több szempontból is a húsz évvel ezelőtti, 2006-os sanghaji verseny tükörképének tűnt.

Majdnem óriásit balesetezett, végül a pontverseny 5. helyén találta magát a legkisebb csapat pilótája

Oliver Bearman kalandos Kínai Nagydíjat futott a Haasszal, és azt követően, hogy az első körben kis híján vétlen áldozata lett Isack Hadjar hibájának, a két élcsapat autói mögött jutott el a célig.

Norris szerint Hamilton nem létező dolgokról kombinál a fejében

Lando Norris megcáfolta Lewis Hamiltont, aki a Kínai Nagydíj szombatján többször is arról értekezett, hogy a Mercedes autói egy extra teljesítményt adó beállításnak köszönhetően tesznek szert nagyobb tempóra az időmérőkön.

„Tudom, hogyan mennek ott a dolgok” – Hamilton most már szégyentelenül felfedi a Mercedes trükkjét

Amikor Lewis Hamilton a Mercedes versenyzője volt éveken át, érthető módon nem szívesen beszélt arról, miből fakadt a csapat rendszeres kvalifikációs fölénye. Most a Ferrari színeiben azonban már nincsenek ilyen fenntartásai, simán felfedte, hogy mikor tekeri fel a motorját korábbi csapata.

További három-négy hónapos szenvedést jósol Alonso az Aston Martinnak

Nem most fog a középmezőnnyel csatázni az Aston Martin Fernando Alonso szerint, aki elmondta, a Kínai Nagydíj időmérő edzésén mindent kihoztak a lehetőségeikból, vasárnap pedig csak egy céljuk lehet.

Az új szabályok megfosztották Leclerc-t az egyik erősségétől

Kínában próbált változtatni, de a szombati időmérőre be kellett látnia, hogy amivel eddig gyorsabb lett, azzal most az ellenkező hatást éri el.

Van ez az egy kanyar a naptárban, amit Norris egyszerűen képtelen jól bevenni

A McLaren a Kínai Nagydíj hétvégéjén is a harmadik erőnek tűnik a Mercedes és a Ferrari mögött, amit Oscar Piastri 5. és Lando Norris 6. helyezése is megerősített az időmérőn. A két pilóta szerint az autójuknak egyelőre elég nagy hiányosságai vannak az előttük állókhoz képest.
- Hirdetés -
A Kínai Nagydíj időmérőjén autói által kisajátított első rajtsor után Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének nem lehetne oka panaszra, ám mégis bosszankodott amiatt, hogy George Russellt technikai hiba hátráltatta a Q3-ban.
Tovább folytatódott a Red Bull vesszőfutása Kínában az időmérőn is, Max Verstappen szerint az autójából nem lehet kihozni semmit.
- Hirdetés -