back to top
2025. július 10. 07:04

Ha Piastri nem is gondolta komolyan, hogy majd megnyeretik vele a futamot, de a McLaren igen

A győzelembe kerülő büntetését igazságtalannak gondoló Oscar Piastri furcsa kérést intézett csapatához a Brit Nagydíj alatt, a McLarennél pedig ha nem is ennek nyomán, de valós forgatókönyvként számoltak azzal az eshetőséggel, hogy az ausztrál nyeri majd a futamot Lando Norris helyett.

Russell hozott egy rossz döntést, de nem számított rá, hogy a Mercedes ezt még képes lesz fokozni

Egyetlen ponttal távozott a Brit Nagydíjról a Mercedes a tizedik helyen befutó George Russell révén. Toto Wolff szerint az egész nap során rossz döntéseket hozott az egész csapat, a pilóta viszont úgy érzi, az ő választásaival nem voltak óriási gondok, csak a csapata tolt ki vele a verseny végén.

Hamarosan tényleg eladhatják az egyik Forma–1-es csapatot?

Az Alpine korábbi csapatfőnöke a hírek szerint már nem 12. csapat indításában, hanem egy jelenlegi istálló megvételében gondolkodik.

Hamilton csak 11. lett az időmérő főpróbáján, de a Ferrari így is szárnyal Silverstone-ban

A Ferrari átmentette pénteki formáját a Brit Nagydíj szombati napjára, de a McLaren és Verstappen is odaérhet a pole-ba az időmérőn.

„A karrierjének vége” – brutális vélemény a szenvedő F1-es pilótáról

Yuki Tsunoda 16 éve nem látott mélységbe került az előző versenyhétvégén, Ralf Schumacher szerint pedig fogy az ideje.

Verstappen valamiben a legjobb volt, de a folytatásban várhatóan nem lesz az Silverstone-ban

Max Verstappen egykörös tempója nem, megtankolt autós idejei viszont annál inkább kiemelkedtek a Brit Nagydíj első edzésnapján.

Verstappen-szurkoló kislány álmát váltotta valóra a Red Bull csapatfőnöke (videó)

Max Verstappen számára nem alakult jól a Brit Nagydíj pénteki napja, de egy kislány napját így is bearanyozta.
Lewis Hamilton idei legmeggyőzőbb péntekjét zárta azzal, hogy egy első és egy harmadik helyet szerzett a Brit Nagydíj edzésein. A Ferrari új fejlesztések nélkül is javult Silverstone-ra, de az időjárás még hozhat változókat.
Egyre csak erősödő híresztelések ide vagy oda Max Verstappen jövője körül, Christian Horner továbbra is rendületlenül hárít: szerinte csak George Russell kezdte terjeszteni, hogy a holland a Mercedesnél köthet ki.